Home » Blog » Véneknek való vidék

Véneknek való vidék

Majdnem mindenki imádja a szüleit és azok felmenőit, papát, mamát, nagyikát és még sorolhatnám. Rájuk általában a végtelen és önzetlen szeretet jellemző, amit mi, a fiatal generáció nagyon tudunk élvezni, csak sokszor nem vagyunk elég hálásak nekik a rohanó világ tempója alatt görnyedezve. Az örömnek sajnos üröme is van: előbb vagy utobb megöregednek, majd segítségre szorulnak és végül elbúcsuznak örökre.
Az én nagyszüleim nemrég léptek a kettes fázisba. Papa, aki 92 éves és még a Dón-kanyart meg a szörnyű orosz hadifogságot is megjárta, az idő vasfogával ő sem tudott sajnos mit kezdeni. Az egyik nap szédülésre és gyengeségre panaszkodott, így jobbnak láttuk őt bevinni a kórházba. Itt meg is állapították hogy gyengén ver a szíve, de ennyi idősen ez nem rendkívüli esemény. Azért biztos ami biztos, benn tartották. Ha úgy vesszük, ez még így nem is annyira nagy gond.

A probléma ott van, hogy Mama, aki 82 éves, már segítségre szorul. Ezt a feladatot eddig a Papa látta el. Főzött ha kellett, és mindenben segítette párját. Persze azért mi is támogattuk őket ahol tudtuk, pontosabban a három lány, köztük az én édesanyám is. Csakhogy az öreget benn fogták, a család pedig nem tudta megoldani a 24 órás felügyeletet, így vészmegoldásként átmenetileg be kellett dugnunk a Mamát egy öregek otthonába. El kell hogy mondjam, személy szerint sem én, sem más nem volt kibékülve a helyzettel, de sajnos máshogy nem ment. Viszont amikor megláttam az épületet, majd bent is jól körülnéztem, megnyugvással tapasztaltam, mekkora tisztaság, rend és odafigyelés honol errefele. Jó helye lett a Mamának. Sőt, mostanában még többet is találkozunk, mint azelőtt.

Szóval. Az öregek otthona. Ezt konkrétan pár éve hozták létre, Vágfüzesen, a volt TSZ (JRD) irodaépületének rendberakása folyományaként. Gyönyörű, gondozott park terül el előtte, fából készült fedett ülőhelyekkel, padokkal, virágokkal meg mindennel ami a kellemes időtöltéshez kell ennyi idősen. A bejáraton áthaladva két papapagáj fogad minket, lelkesen csiripelve gigakalitkájukban. Egy kicsit szemlélteti is maga az otthon szellemét, mivel itt elég élettér van ahhoz, hogy bár félig-meddig bezárva, de méltóságteljesen lehessen tengődni. A hallban van a “mozi”, ami nem mást jelent, mint egy nagy plazmatévé előtt üldögélő idős emberek hadát. Pár sorozat és híradó után már van is miről dumcsizni, ennek eleget is tesznek a kedves nézők. Mellette van a nagy étkező, helyes asztalkákkal, abszolute rendben.

A nővérek nagyon kedvesek és türelmesek, legalábbis a szemünk láttára. Szakmailag is alkalmasak, látszik rajtuk a hozzáértés. Az összes lakót név szerint szólítják. Az egyik néni éppen a szobájából csoszogott ki (mely szobákat a környékbeli lepukkant szállodák is megirigyelhetnék) amikoris rögtön mögötte érkezett a nővér a következő rendszabályozó, de mégis szeretetteljes szavakkal: “Ilonka néni, hát maga meg hova megy? Hozza csak vissza azt a műfogsort, de rögvest!”. Pista bácsi meg állandóan a folyosón flangál, ő az aki állandóan szökni próbál. Egyszer mellettem elhaladva meg is kérdezte tőlem, mennyivel megy a kocsim :). Az egyik néni kikocsikázott az ajtó elé (az idősek többsége valamilyen segédeszközzel közlekedik) és megkezdte napi nézelődős programját. Nemsokára az egyik nővér kilép az ajtón, és odaszól: Mariska néni, miből is gondoltam, hogy maga itt lesz az ajtó előtt? Jöjjön, hagy segítsem odébb! Erre az öreglány határozottan, de közben pimasz mosollyal az arcán visszaszólt, neki aztán nincs szüksége segítségre. Erre a nővér azonnal lekontrázta: Na majd ha megint maga alá piszkít, visszatérünk erre a témára! Azt tudnotok kell, hogy mindez teljesen haveri légkör alatt zajlik, az idős lakók folyton cikizik a nővéreket, mivel mást nagyon nem tudnak. Összegezve elmondhatjuk, nyugodt, baráti légkör uralkodik itt.

Az viszont igaz, hogy ez mégiscsak egy elfekvő, és ezt mindenki tudja is, aki ott él. Mindennaposak a szökési kísérletek. Az idős ember tényleg olyan, mint a kisgyerek. Olyan érzésem is volt, ahogy a nővérek komunikálnak velük, nameg ahogy az öregek akaratosan ugyanazt mondogatják egyfolytában. A berendezés, a falak dekorációi mind mind egy óvodát idéznek. Az itt lakók tudják hogy jó helyük van, de meghalni mindenki otthon szeretne. Ezt meg is tudom érteni. Ha viszont ez nem realizálható, jó ha meggondoljuk, hova dugjuk be szeretteinket, mert van tudomásom ennek a helynek az ellenkezőjéről is. Sajnos.