Home » Blog » Választási ígéret!
Untitled-1

Választási ígéret!

Komáromban szűk egy hónap múlva (november 10-én) új polgármestert és képviselőket választunk. Előbbi posztra hatan, utóbbira pedig hetvenen pályáznak. S ahogy az idő múlik, egyre vadabb tervekkel, ötletekkel, kijelentésekkel találkozhatunk, ezért úgy gondolom, résen kell lenni.


A polgárok négy éve nekem is bizalmat szavaztak, pedig nem igazán ígérgettem. Annyi történt, hogy kívülről kibickedve rámutattam egy csomó, városunkat érintő problémára, blogot kezdtem vezetni, később pedig videós, majd írásos beszámolóimmal “szabadítottam rá” a nyilvánosságot az akkori városvezetésre. Mondhat bárki bármit, de azelőtt sokkal kevesebb embert érdekelt, mi zajlik a városházán, így tevékenységem ezen részét nem is bánom. Ahhoz ugyanis, hogy sok minden változzon, be kellett vonni a lakosokat. El kellett érni, hogy sokan foglalkozzanak a közélettel.

Azóta már többen is úgy döntöttek, hogy ezt az utat választják, sőt, a “megmondóemberek” még ma is gombamód szaporodnak. Néhányan sajnos eléggé izzadtságszagúan tolják túl a bringát, de reményeim szerint közülük is majd többen rájönnek arra, amire én : a duma édeskevés. A rosszat akár még egy óvodás kisgyerek is észre tudja venni, képes rámutatni, de mindezt megoldani? Nos, az már egy másik kávéház. Persze, szükség van erre is, hiszen a szelepet ki kell engedni, a frusztráción nem árt könnyíteni, de a várt eredményt csak a valós munka hozza meg, nem pedig néhány fotó, vagy vitriolos mondat.

01

Én pedig a beiktatásom utáni első napon dolgozni kezdtem. Persze, sokaknak nem volt szimpatikus az, amit és ahogy tettem, sőt, a mai napig akadnak, akik a hátam mögött vért izzadva magyarázzák, hogy tulajdonképpen semmit nem csináltam. A tények viszont eléggé makacs dolgok, és mivel a testületben egyedüliként szinte az összes ülésről írásbeli beszámolót készítettem, négyéves aktivitásom dokumentálva van. Ahogy mások passzivitása is. Nagyon fontos megemlítenem, hogy minden egyes nap a lakosok rendelkezésére álltam, szinte “orrvérzésig” kommunikáltam, amit sokan nem mondhatnak el magukról. Képviselőségem szinte minden rezzenése a nyilvánosság előtt, transzparensen zajlott. Még akkoris, amikor olyan döntést hoztam, ami sokakban váltott ki ellenérzést.

Természetesen az ember egy új közegben, friss tapasztalatokat szerezve már nem lesz az, aki előtte volt. Talán a leggyakoribb kritika, mely velem szemben elhangzik, hogy megváltoztam. Hogy régen mindent és mindenkit kritizáltam, most meg csak a jót veszem észre, és nyomom a városi propagandát. Erre nagyon egyszerű a magyarázat: ebben a négyéves ciklusban nagyon sok pozitív előrelépés történt, végre volt miről beszámolni, és ezen még az sem változtat, ha akadnak olyanok, akik reggel, délben, este, de talán még álmukban is azt szajkózzák, hogy “ezek sem csináltak semmit”. S attól még, hogy nem veséztem sokszor primitív módon (ahogy “azelőtt”) a felmerülő problémákat, csendben részt vettem a megoldásaikban. Megszoktam már azt is, hogy a lakosok a rosszat azonnal észreveszik, a jót viszont természetesnek, magától értetődőnek tartják. Édesanyámat is kevésbé érdekelte, amikor három egyest kaptam a suliban. Az ötös, na, abból viszont mindig botrány volt. Szóval, semmi új a nap alatt. Ilyenek vagyunk.

Végezetül kapcsolódnék cikkem címéhez, de csak egy dolgot tudok ígérni: folytatnám azt a munkát, amit eddig. Döntéseim mellett továbbra is kiállnék, és a jövőben is a város fejlődését tartanám szem előtt. Mert fejlődés volt, kétség nem fér hozzá. Még úgy is, hogy csapatommal a testület harmadát sem tettük ki. Most viszont lehetőség nyílik arra, hogy saját polgármesterrel és egy remek társaság tagjaival akár többséget alkotva tovább vezessük a várost az alagút végén pislákoló fény felé. Ha lesz legalább 13 ember, aki jóban, rosszban ugyanabba az irányba tolja Komárom szekerét, négy év múlva büszkén számolhatunk majd be az elért eredményekről.

Én, mi ezt kínáljuk, a többit pedig rábízzuk a tisztelt lakosokra. És igen, ez egy kampánycikk volt. Köszönöm, hogy elolvastad!

02