Home » Blog » Testületi beszámoló
DSC_0482

Testületi beszámoló

Szinte teljes létszámban kezdünk, rögtön egyperces néma csenddel, tisztelegve egykori kollégánk, barátunk, Kiss Péntek József előtt, aki nemrég örökre itt hagyott minket, valamint Hutter Mária előtt, aki a kilencvenes években a város képviselője volt. 

Első lépésben Kiss Péntek József megüresedett képviselői helyére beiktatták Szayka Róbertet, aki letette az ilyenkor szokásos eskűt. Rögtön ezután az interpellációkkal és a városvezetéshez intézett kérdésekkel folytattuk. Szóba került néhány eddig nem kivitelezett határozat, a hivatal által vásárolt két új autó, közbeszerzésekben vélt hibák, útfelújításokkal kapcsolatos kérdések, de olyan (szerintem) marhaság is, hogy a hivatal hány VIP belépőt kapott a szerdai kommandós műsorra, melyre a várban került sor? Ez utóbbi aztán tényleg fontos és lényeges kérdés lehet, hiszen két képviselő társam is feltette. A lélegzet eláll tőle. Ezen kívül is volt néhány olyan kérdés, melynek szerintem semmi köze a testületi munkához és a város vezetéshez, de ezért szépen ment vele az idő. Közel másfél óra ment el, mire ténylegesen elkezdődhetett a munka.

A határozatok teljesítéséről szóló beszámolóval folytattuk, majd a KFC stadion ügye következett. Itt arról volt szó, hogy másodszor is meg kellett erősíteni az előző testületen született döntést. Ez ellenszavazat nélkül meg is történt, így mostantól nem a városon múlik az új stadion sorsa – és remélem, máson sem fog. Ezután egy kisebb vita alakult ki az egyik stadion melleti telek eladásával kapcsolatban, néhányan aggódnak amiatt, hogy ez befolyással lesz az építkezésre. Az anyag levonásra került, pontosítást követően döntünk róla.

Ezt követően a Kérvények és javaslatok pénzügyekben elnevezésű szokásos programpontot kezdtük vesézni, közben pedig beiktattunk egy 20 perces szünetet. Nem sokkal utána jóváhagytunk egy javaslatot, mely a város által működtetett alapiskoláknak rendkívüli anyagi támogatást biztosít. Ezek az iskolák összesen 160 ezer eurót kaptak különböző fejelesztésekre. Bővebben itt olvashattok erről.

Később jöttek a vagyonjogi ügyek, rögtön egy forró témával: biliárd centrum. Köles Balázs többszörös országos bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes komáromi biliárdozó egy centrumot építene Komáromban, ahol minőségi edzésekre, versenyekre kerülhetne sor, valamint néhány szobát is kialakítana a Komáromba látogatók számára. Először a sportcsarnok melletti területet nézték ki maguknak, de a képviselő testület ezt nem támogatta. Ezután a kérvényező a hivatallal közösen talált egy másik, megfelelőbb területet, az állomás előtti park csücskében. Ezt a testület első körben elfogadta, de közben érkezett egy 90 aláírással ellátott petíció, mely ellenzi az építkezést. Második körben már 15 szavazatra van szükség, enélkül a telek eladása nem kerülhet sorra.

Természetesen hosszas vita zajlik a téma körül, annak ellenére, hogy korábban már a testület többsége mindezt megszavazta. Ezt már eljátszottuk egyszer, akkor a második körben nem ment át a dolog. A történelem megismételte önmagát, és a biliárd centrum ezúttal sem kapta meg a szükséges mennyiségű szavazatot. Mindössze kettő hiányzott. Többek között olyan képviselő kollégák nem szavazták meg, akik fél órával korábban egy másik témában a sport és a sportlétesítmények fontosságáról kampányhadováltak. Nagyjából ennyire lehet komolyan venni azt, amit előadnak. Szomorú. Nagyon szomorú.

Őszintén remélem, hogy Köles Balázsék nem adják fel, és futnak még egy kört. A szlovákiai biliárd élet Komáromban született meg, nagyon rossz üzenete lenne annak, ha a tehetséges fiatalok esetleg más városban valósítanák meg az álmaikat. Mellesleg tudjátok, melyik város lett Szlovákia 2018-as bajnoka? Ha nem, találjátok ki!

A Lehár épülettel folytattuk. A második versenytárgyalásra sem érkezett ajánlat, a csökkentett áron (559 ezer euró) sem érdekel senkit az az épület, így el kell döntenünk, hogyan tovább? Amennyiben megtartjuk, pénzt kell áldozni az állagmegőrzésre. Ha hosszú távon tartanánk meg, tervet kell rá készíteni. Végül eldöntöttük, hogy a következő testületi ülésre, melyre még valószínűleg ebben a hónapban sor kerül, kapunk egy komplex anyagot arról, mit kell rendbetenni az épületben ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni az álllagát. Na és persze, milyen anyagi ráfordítással jár?

Ezután még oldottunk néhány kisebb vagyonjogi ügyet, mai utolsó pontként a Klapka Vigadó sorsáról tárgyaltunk. Hajabács Mária mesélt nekünk az étterem múltjáról, annak létrejöttéről és elmondta, miért lenne nagyon fontos, ha a Klapka vigadó Klapka vigadó maradna. Végül kiírtuk a versenytárgyalást, lehet jelentkezni.

Fél kilenckor megszakítottuk az ülést. Szokásos módon, folytatás egy hét múlva. Valahol utánanézek, de szinte biztos vagyok benne, hogy soha ennyi testületi ülés nem volt még, mint ebben a ciklusban.

Szép éjszakát kívánok!