Home » Blog » Testületi beszámoló – 14.03.2019
DSC_0482

Testületi beszámoló – 14.03.2019

Többen is jelezték, hogy később érkeznek, így némileg foghíjasan kezdjük a testületi ülést. Új szavazókártyákat is kaptunk, majd az ezzel kapcsolatos rövid hercehurca után mindenkinek sikerült bejelentkeznie a szavazórendszerbe. A mai testületi ülés teljes programja ITT található.

A polgármester úr bemutatta a város új hivatalvezetőjét, Kováčová Denisát, aki eddig a szociális biztosító komáromi részlegének volt az igazgatója. Ezután az interpellációkkal és a kérdésekkel birkóztunk, majd az új hivatalvezető beszámolt a határozatok teljesítéséről.

A főellenőr anyagával folytattuk: kocsivásárlás, idősek otthona, önkéntes árverések alkalmazási lehetősége, jelenleg is folyamatban levő ügyej. Nagyjából ezekről szólnak az elvégzett ellenőrzések. Vaskos anyag, akinek van ideje és kedve, olvassa el.

A következő programpont a Komárom város által fenntartott idősek otthonának a 2019-2021-es időszakra vonatkozó költségvetési javaslata. A beterjesztő az igazgató asszony, Polgár Hedvig. Rövid diskurzust követően minden képviselő elfogadta, ezután pedig a CALOR kft-vel kapcsolatos kérdések jöttek:

  • 2019-es üzleti terv.
  • A város tulajdonában lévő gázkazánok működésének és üzemeltetésének biztosítása az óvodákban a CALOR Kft. által
  • A CALOR Kft. ügyvezetőjének értesítése – lemondása

Ezután a “kérvények és a javaslatok pénzügyekben” nevű programpont következett, melyen belül:

S hogy mire jut a fejlesztésre szánt pénzekből? Itt és itt meg lehet nézni.

Ezután egy nagyon fontos téma következett, mégpedig a szemétügy. Varga Tamás alpolgi tálalásában hangzik el a város terve, mely főleg arról szól, hogy a szeméttárolókat rendberaknák, és a kritikán aluli állapotokat felszámolnák. A javaslat itt található, bővebben pedig itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak róla. A képviselők végül zöld utat adtak, így kezdődhet az előrelépés ezen a téren is. 

Ezután a város által fenntartott iskolai konyhák fejlesztésére szánt összegről beszéltünk. Ez alapján az Eötvös, a Komenský, a Béke, a Határőr és a Munka utcán található alapiskoláink konyhái lesznek felújítva. Bővebben erről ebben a cikkben olvashatnak.

Ezután a tőke jellegű kiadásokkal foglalkoztunk.

Az alábbi táblázatban a kedves olvasó megtalálhatja, mire is fogunk még idén költeni.

Amennyiben a város 2019-ben extra bevételhez jut – amire egyébként jó esély van – akkor a következő dolgok is megvalósulhatnak.

Ezután Komárom város területrendezési tervének módosítása kerül napirendre, majd a vagyonjogi ügyekkel folytattuk.

Közben el kellett ugranom a VMK-ba, hiszen a kicsi fiam fellépett egy ünnepi műsor keretein belül.

Éppen a nyári teraszok engedélyének szavazásakor estem vissza az ülésterembe, majd miután ezekkel végeztünk, a lakás- és szociális ügyekkel folytattuk. Ezeken gyorsan végigmentünk, így jöhettek a kérdések és javaslatok oktatási és kulturális ügyekben.

Elfogadtunk egy 200 ezres keretet, amelyből sportinfrastruktúrát kívánunk fejleszteni. Főleg az iskoláknak jut ebből a pénzből, de például az őrsújfalusi fociklub és a komáromi Spartacus birkózó klub is fejleszthet. Ami külön öröm számomra, hogy az Erzsébet szigeten található lepukkant focipályát is rendberakjuk, valószínűleg strandröplabda pálya is lesz ott.

Szavaztunk a Pro Urbe díjak odaítéléséről is, ez alapján idén Kiss Péntek József (posthumus) és Keszegh István részesül kitüntetésben. Új díszpolgárt is választottunk, mégpedig Koltay Gábor filmrendezőt.

Elfogadtuk Komárom város statútumát, majd a testület és a bizottságok tárgyalási rendje következett. A testület tárgyalási rendjével zátonyra futottunk, mert az ehhez kapcsolódó dokumentum hibásan volt feltöltve a weboldalra, így a most érvényben levő testületi tárgyalási rendet sikerült megszavazni még egyszer. Kellemetlen baki, remélhetőleg többé nem fordul elő. Egyedül Andruskó Imre szúrta ki, és bár jelezhette volna, csak azután szólt erről, miután már szavaztunk. Láthatóan elégedett volt a kialakult helyzettel és önmagával is. Furcsa megnyilvánulás, főleg úgy, hogy mostanában egyfolytában emberségről hadovál, de ő tudja. Gondolom, jól szórakozott közben… Sebaj, majd legközelebb megszavazzuk.

Ezután porondra került a Komáromi Városi Rendőrség 2018. évi eredményeiről szóló beszámoló.

Jön az egyéb programpont. Nem tartott soká, így este hétkor be is fejeztük az ülést. Amióta képviselő vagyok, ilyesmire még nem került sor. Örülök. Szép estét! 🙂