Home » Blog » Te hogyan reagálnál abban a pillanatban?
Untitled-1

Te hogyan reagálnál abban a pillanatban?

Ma délben autóbaleset történt Komáromban a 64-es főút és a Király püspök utca kereszteződésénél, az Európa Hotel sarkánál. Két kisfiammal és feleségemmel, ill. másik 2-3 emberrel együtt a Megye utca felől (Klapka tér) érkezve léptünk a gyalogosátkelőre.

Az óvatosság ezen az átkelőn azért is indokolt, mert a 2×2 sávos út az útmenti bokortól nem belátható. A híd felől érkező autók lassítottak, és jobbról a Prior felől érkező belső kocsisor szintén. Már az átkelő közepén jártunk, amikor megjelent a Prior felől a külső sávban egy Octavia. Annyit mondok, a sebessége inkább közelített a 70-hez, mint az 50-hez. Amikor észrevett, erős fékezésbe kezdett, és épp meg is állt volna a második átkelőig, de mögötte egy Passat már nem bírta rereagálni az Octavia lassullását.

A kimenetel előre látható volt. Minden a másodpercek töredéke alatt történt. A családomat visszatartva megtorpantunk, amikor a kereszteződés közepén a még mozgásban lévő Octaviát a Passat úgy seggbe találta, hogy az további 20 métert repült keresztül a gyalogosátkelőn. A fékcsíkok most is ott vannak az úton, hosszuk kb. 30 láb, azaz 24 méter. A fékút 65 km/h sebességnek felel meg, viszont egyik autót sem sikerült a sofőröknek álló helyzetre fékezni, tehát a sebesség ettől csak nagyobb lehetett. Ehhez többet nem tennék hozzá.

A csattanást követő pillanatok…

A gyalogosátkelőn a szerteszét szálló alkatrészek miatt szerencsére senki nem sérült. A Passatban egy magyarországi család utazott: apa, anya, két kislány. Az anya pattant ki először és dühösen az Octavia sofőrje felé vette az irányt. Én a nyomában. “Te  rohadt  g..i, kis híján kinyírtál minket!” – üvöltöttem a fiatal sofőrrel. Ebben a pillanatban csakis őt tettem felelőssé, hisz láttam őrült sebességgel érkezni, majd vészfékezni, és láttam a súlyánál nagyobb Passatot tehetetlenül belecsúszni. Valahol azonban éreztem, hogy nekünk nem lesz bajunk – fizikából adódott az erők iránya – tehát a látványos filmekből ismert vetődés elmaradt. Viszont az esemény gyorsaságából az is egyértelművé vált, hogy ha 3 lépéssel előrébb vagyunk, akkor esélytelen lettem volna a többieket megvédeni. Ez egy igen rossz érzés – ami még most is borzongással tölt el.

Szemtanúvá váltam, és még rajtam kívül páran. Mások azonban teljesen másképp ítélték meg a helyzetet, mint én. A Passat sofőrjét tették felelőssé, aki későn reagált. Ekkora sebességnél pedig a reakciós idő 19 métert jelent. Vajon segített volna, ha az autóban van ráfutásgátló? Vajon miért nem nyíltak ki a légzsákok? Felengedhette a féket az Octáviás az utolsó pillanatban, hogy csökkentse az ütés erejét, és ezért repült tovább az autó az átkelőn keresztül a VUB bank középső részéig? Őszintén? Ezek a válaszok már nem igazán érdekelnek. Szörnyű volt testközelből gyalogosként mindezt megélni. A lényeg azonban, hogy a családnak semmi baja nem esett.

Tanulság:

1. Mindig fogd a gyerek kezét, és soha ne engedd előrefutni, netán rollerezni, bringázni az átkelőn!

2. Soha ne lépj az autó elé, amíg nem bizonyosodtál meg arról, hogy a sofőr észlelt téged. Én számtalanszor engedem, hogy a gyorsabban mozgó autók tovább menjenek, még ha nekem is van előnyöm, nem teszek olyan mozdulatot, amivel vészfékezésre kényszeríteném a vezetőt. De a legfontosabb:

3. Ha volán mögé ülsz, tartsd be a szabályokat! A helyszínelő rendőrök is megmondták: a baj akkor van, amikor valaki megszeg egy szabályt (ez esetben gyorshajtás) és ahhoz még egy másik külső tényező is csoportosul (nem megfelelő követési távolság).

Ezt a balhét a magyarországi sofőr vezetője vitte el, de szerintem mindketten hibásak voltak, hisz ha az Octavia vezetője betartja a sebességet, akkor egy finom lasulással mindketten meg bírtak volna állni. A történtekről lehet vitát nyitni, de mégis inkább arra lennék kíváncsi, te hogy reagálnál abban a pillanatban, amikor tudatosítod, hogy más ökörsége miatt a családod élete – beleértve a saját életedet is – egy hajszálon múlik?

Bujna Zoltán