Home » Blog » Szolgálhatnának és védhetnének…

Szolgálhatnának és védhetnének…

Beszélgessünk egy kicsit a közbiztonságról! Ugyan a múlt héten  heves vitát váltott ki polgármesterünk igyekezete a jelenlegi rendőrfőnök eltávolítása érdekében, valójában most arról szeretnék diskurálni, mit is várunk a városi rendőröktől.

 
Amit jelenleg tudunk, az a következő: Az állományból hiányzik nagyjából 10 fő. Ennyivel kevesebb helyi pandúr vigyázza testi épségünket, vagy esetleg fizetős parkolóhelyeink jogtalan használatát. Tudnotok kell továbbá azt is, hogy a jelenlegi közkatonák nagyjából 400€ körüli fizetéseket visznek haza. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy egy-egy nagyobb incidenst csak az autóból néznek végig, azt is csak jobb esetben, mint ahogy arról egy jó barátom beszámolt. Valljuk be őszintén, ennyi lóvéért csak a legelvetemültebbek vinnék vásárra a bőrüket.

 

Létezik továbbá városunkban egy úgynevezett kamerarendszer, mely éppen ezt a foghíjas felmenetelt hivatott segíteni. Meg is tenné valamennyire, ha az nem lenne elavult és legalább rendesen működne is. A csúf igazság viszont az, hogy egyrészt nevetséges, múzeumba illő technológiával viaskodnak az erre beosztott figurák, másrészt pedig sok helyen nem is működik. Azt csak találgatni lehet, hogy merrefele. Ez is egy jó taktika, merthogy sosem lehetünk abban biztosak, hogy most vesz-e a kamera vagy sem.

 
Biztosan azt is észrevettétek, hogy az uniformisuk is már vagy ezerszer találkozott a mosógéppel. Nincs az a csúcsszuper por, mely ennyi mosás után is meghagyja a régi színeket, hiába is reklámozzák az ellenkezőjét a tévében. Biztosúrék öltözete lepukkant, kifakult és ez bizony reprezentálja városunkat, de rendesen. Ha ez még mindig nem elég, vegyük szemügyre a járműveket is, melyek elől bármilyen jobban képzett piti tolvaj két lábon el tud menekülni. Talán nem állok távol a valóságtól, hogy az egész géppark nem ér 5 fillért. Ezzel szemben állami társaik a legújabb verdákban feszítik végig a várost, igaz kettes fokozatban, 20km/h-val. Kivéve ha észreveszik hogy nincs öv, akkor aztán rablógyilkosi felvezetésben lehet része minden kedves szerencsés delikvensnek.

 
Viccet félre, őszintén érdekelne a véleményetek. Szerintetek merre mozduljon el ebből a helyzetből a rendőrség, mivel a közrend terén van sok hiányosság? Mire figyeljenek elsősorban? Mivel lehetne motiválni őket, hogy az eredményesség legyen a szempont, és ne fordítsák el a fejüket, ha gond van? Van olyan, aki több pénzt adna nekik, mert nagyobb rendet szeretne? Mit várnátok el a mindenkori rendőrparancsnoktól?

 
Nos, sok sok kérdés, remélem érkezik megannyi válasz is. Hiszen megintcsak rólunk van szó. Rólunk és gyermekeinkről, akiket gyomorgörcs-mentesen szeretnénk kiengedni az utcákra, akár este is.