Home » Blog » Sosem éltünk olyan jól, mint most!
Untitled-1

Sosem éltünk olyan jól, mint most!

Reggel felkelünk a pihe-puha ágyunkból, majd a legnagyobb nyugalomban könnyítünk magunkon, esetleg közben még olvasgatunk is egy picit. Ezután jöhet a maradék álom hidegvíz általi kiűzése (hopp, még egy patakot sem kell hozzá keresni), és a protkót is megfelelően összekenjük egy kis fluorral, hátha nem hullik ki harminc éves korunkra. A szerencsésebbek ezután egész nap dolgozhatnak, jobb esetben nem alamizsnáért, majd ennek végeztével jöhet a jól megérdemelt jutalom: a szabadidő.

Ma már korlátlan a lehetőségek száma, szinte bármit csinálhatunk. Kérdés, hogy mennyi pénzünk, erőnk, energiánk, vagy esetleg kedvünk van? Mivel nem barlangokban, és roskadozó agyagviskókban tengetjük minden egyes napunkat, ezért jó eséllyel a biztos fedél mellett villany, víz, és gáz is segíti az életünket. Ezért nyugodtan tévézhetünk (mert több száz műsorunk van), esetleg játszhatunk a különböző számítógépekkel, konzolokkal. De akár főzőcskézhetünk is kedvünkre, hiszen az egymással versenyző boltok polcain mindent megtalálunk, ami csak szemnek, és szájnak az ingere. Mivel már nem kell kőbunkóval agyoncseszni a vadállatokat, így a kimaradt mozgás helyett növeszthetünk szép nagy pocakot és tokát, vagy éppen eljárhatunk sportolni, és kiizzadhatjuk magunkból mindazt, amiért a száz évvel ezelőtt elő rokonaink lehet, hogy még a szemünket is kivályták volna. Képzeljük csak el! Szegény Szabados üköregapám Csallóközaranyoson ki a francot hívott fel, ha este megéhezett? Sem telefon, sem pizzafutár nem volt, így jobb híján kanyarintott egyet a kolbászkájából, és gyertyafény mellett elmajszolta azt egy kis kenyérrel. A “Barátok közt” pedig a helyi kocsmában zajlott, már ha volt rá igény.

Manapság ha aktívkodás közben eltörjük a lábunk, a szinte mindig a kezünk ügyében tengődő mobiltelefonnal segítséget hívhatunk, így nem leszünk egy barnamedve, esetleg a farkasok főétke. Az influenza sem jelent halálos ítéletet, manapság pár hét alatt túl vagyunk az ilyesmin. Persze, a mai kórházakban is csuda dolgok történnek, de még mindig fényévekkel több a túlélési esélyünk, mint mondjuk a királyok korában. Tudjátok, amikor mondjuk egy egzotikus utazásról még csak álmodni sem lehetett. Sőt, a hétköznapi emberek körében maga a vakáció fogalma is teljesen ismeretlen volt. Most meg a népek nem győzik a fészbukra töltögetni a téli nyaralás képeit, ami azért jól mutatja, hogy közel sem olyan szar a helyzet. S ha már utazás: még Komáromban is annyi autó van, hogy olykor már szinte lehetetlen közlekedni 200-as vérnyomás nélkül. Apuci is kocsival jár munkába, de atyaég, mi lesz, ha anyuci meg éppen akkor menne a körmöshöz? Nosza, vegyünk neki is egy verdát! Máris könnyebb eljutni a fitnesszbe, a fodrászhoz, ruhaüzletbe, vagy éppen a drogériába. Egy mai átlagos harmincas hölgy olyan külcsínnyel rendelkezik, mint amilyennel 1-200 éve csak a felső párszáz büszkélkedhetett. Vagy még azok sem, hiszen nem volt sem ajakfeltöltés, sem Q10 koenzimes kencefice. Ha a múltból idehoznánk pár férfit, és bevinnénk a plázába, bizony azt hinnék, hogy meghaltak, és a mennybe kerültek!

Engem már többször is durván betámadtak, amikor éppen arról regéltem, hogy fizetések előtt egy héttel is tele van az összes bevásárlóközpont parkolója. Olyan okokat dobáltak a fejemhez, mint például az örök klasszikus “Enni kell!” frázis. Bizony. Enni kell, és ahogy mostanában elnézem, nem is keveset. Valóban rengeteg a túlsúlyos ember (sajna én is közéjük tartozom, de legalább kínzom magam a rendszeres mozgással), sőt, egy tanulmány szerint Magyarország, és a közeli térség európai viszonylatban listavezető. Bizony. Mondhatnám azt is, hogy átlagban mi vagyunk a legdagadtabbak ezen a kontinensen, régen pedig mit is szimbolizált a kövérség? Ugye? Az csak a gazdagok “kiváltsága” volt.

Na, ez meg már hogy lehet? Panaszkodunk, minden bajunk van, de sokkal többet zabálunk, mint amire valójában szükségünk van? Szóval erre mégiscsak van zseton? Meg persze szívjuk a cigit, meg hetente többször becsárelunk a kocsmában. Ja bocs, elnézést! Igazán nem akarom kritizálni a társadalom egy részének alapszórakozását, csak ha ezekre jut suska, akkor nagyon kérem, ne panaszkodjunk.

Vagy éppen ez a baj? Hogy manapság már minden elérhető? Ezért vagyunk boldogtalanok? Mert mindent akarunk, és közben az a sok tárgy, amit már magunkévá tettünk, nem elégíti ki a lelki igényeinket? Van egy kevés, de mindig több kell? Nincs megállás? Ráadásul már türelmünk sincs nagyon, és ezt meglovagolva a különböző pénzintézetek lehetővé teszik, hogy olyan dolgokra költsünk, amire valójában nem futja. Összeáll a kép, és máris évekre előre igába hajtjuk a fejünket. Törleszteni mindig fog kelleni, még akkor is, ha esetleg a munkahelyünket már többször is elvesztettük. A számlák, csekkek rendületlenül, és főleg pontosan érkeznek minden egyes hónapban, mi pedig jó rabszolga létünkre halálra dolgozzuk magunkat, csak hogy ezeket kifizessük.

Sosem gondolkodott el senki azon, miért jobb a kedvünk fizetés után pár napig? Persze, most mindenki rávágja, hogy a beérkező pénzcsomag miatt. Én meg azt mondom, hogy ilyenkor azért lélegzünk fel, mert túléltünk még egy hónapot. Mindezt azért, mert egy csomó olyan cuccal, esetleg szolgáltatással vesszük körbe önmagunkat, melyekre valójában nincs szükségünk. Nagyjából ez az oka annak, hogy bár minden adott a boldogsághoz, és soha nem tapasztalt luxus (nem a Mercedesre gondoltam, hanem amit a cikk elején soroltam) vesz minket körbe, mégis több a szomorú arc, mint a mosolygós. Mert semmi nem elég. Mert a Józsinak van, nekem meg nincs. Jó, tudom, vannak nagyon szegény emberek is, akiknek a napi betevő is problémás, de arányaiban sokkal kevesebben vannak, mint régebben. Nélkülözők mindig voltak, és lesznek, ahogy gazdagok is. Már ha ez alatt az anyagiakat értjük. Az aktuális gondolkodásmódnak hála ez nem is lehet másként.

Nyilvánvalóan ez a világ sem tökéletes. Sőt, rengeteg baromság nehezíti az életünket, nem vitás. Ettől függetlenül talán majd egyszer az is eljut az agyunkig, hogy a tényleges jóléthez sokkal kevesebb is elég, mint azt gondolnánk.