Home » Blog » Sok kicsi Gerzson
Untitled-13-620x330

Sok kicsi Gerzson

Nem viszem túlzásba a blogolást. Tisztában vagyok vele. Persze, régebben előfordult, hogy napi két cikket is kilőttem az éterbe, de akkoriban még úgy gondoltam, hogy van mit mondanom. Ma már nagyon nincs. Illetve lenne, csak közben megtanultam lebeszélni magam a felesleges körök futásáról.

Így megy ez. Az ember belefog valamibe, elkezdi élvezni, ontja magából a tartalmat, figyeli a reakciókat, aztán elmegy néhány év, és belátja, hogy gyakran szélmalomharcot vív. Az emberek ugyanis olyanok, amilyenek. Mindenféle típus leledzik köztük. Akadnak jobbak, rosszabbak, értők és értetlenek, passzívak és aktívak, a hozzám hasonlók pedig gyakran elhiszik, hogy játszi könnyedséggel változtathatnak a világ nagy dolgain. És ekkor tévedünk. Óriásit.

Elismerem, a közvélemény alkalmas arra, hogy ideig-óráig befolyásolják, de ez csak átmeneti. Mintha egy fogfájást kezelnénk egyre erősebb fájdalomcsillapítókkal, de valójában a szuvasodással, vagy éppen a gyökérben begyulladt idegszálakkal kellene kezdeni valamit. Ha nem így teszünk, a probléma mindig ott marad, vagy éppen visszatér. Minden esetben csak idő kérdése.

Azt nem állítom, hogy Komáromban én voltam az első, aki rámutatott a körülöttünk levő hiányosságokra, és aki éles kritikával illette a kompetens személyeket. Az viszont eléggé valószínű, hogy sikerült a leghangosabb ítélkezővé avanzsálnom magam, és gyorsan akadtak követőim is. Nem csoda, hogy így történt, hiszen a számítógép, vagy éppen egy okostelefon mögül nagyon egyszerű büntetlenül kritizálni, a negatív hangsúlyra – főleg, ha van is alapja – pedig sokan odafigyelnek. A rossz hír mindig érdekesebb. S akire odafigyelnek, annál megjelenik a visszajelzés-cunami is, főleg lájkok formájában. A lájk pedig a modern kor kokainja.

Így lehet egy szürke, komplexusos emberből “valaki”.

Abban szerintem megegyezhetünk, hogy bizonyos mértékben minden egyes ember vágyik arra, hogy elismerjék, hogy vállon veregessék, fontosnak tartsák. Valaki beéri azzal, ha a családjától, esetleg a barátaitól kap pozitív visszajelzéseket, valakinek viszont egy egész városé, esetleg a világé kell. Ahogy nekem is erre volt szükségem. Harminckét év ment el az életemből úgy, hogy szűntelenül vágytam erre, de valahogy nem tudtam egyről a kettőre jutni.

Aztán egy szép napon kinyitottam a nagy pofám, kaptam cserébe egy adag lájk-kokót, mely az egekbe emelt. Tudjuk azonban, hogy bármilyen drogról is legyen szó, az ember már csak olyan, hogy mindig többet akar belőle. Én pedig harsányan gyűjtöttem, közben pedig tudomást sem vettem arról, mekkora kárt okozok. Magamnak és a városomnak is. Miközben önelégülten fürödtem az átmeneti dicsőségben azt gondolva, hogy egy csapásra megoldom a körülöttünk fellelhető problémákat, ráadásul én leszek a király, tulajdonképpen azt reklámoztam, hogy Komárom egy koszfészek. S mivel külföldről is több százan olvastak, néhányan valőszínűleg el is hitték nekem.

Akadtak olyanok, akik megpróbálták elmagyarázni, mennyire káros a tevékenységem, de én nem hittem nekik. A fejembe szállt a dicsőség. Én lettem a város Gerzsonja, aki megmondja a frankót, és aki szembeszáll a “gonosszal”. Sok évbe telt, míg rájöttem, mennyire ostobán viselkedtem. Fájt, amikor szembesültem azzal, amit tettem. Mára ugyanis nagyon sok kis “Gerzson” jött létre, a közösségi felületeken mást sem látni, csak azt, ahogy az emberek megrögzötten egymást, vagy éppen a városukat szidják, és ehhez egészen biztosan hozzájárult az én történetem is. Megmutattam ugyanis, hogy az ilyen viselkedéssel bizony felhívhatjuk magunkra a figyelmet, ideig-óráig még fel is néznek ránk, elismernek minket, ráadásul ez az egész csak minimális energiába kerül. Hiszen építeni nem kell, csak rombolni, az meg fényévekkel egyszerűbb.

Sokkal nehezebb azonban ebből kikecmeregni, vagy éppen a károkat helyrerakni. Nekem legalábbis rengeteg erőmbe került. Természetesen a “megvilágosodást” követően sokan csalódtak bennem, de ez teljesen rendben is van. Nincs problémám azzal sem, ha számtalanszor elmondják: egyszer régen mindent és mindenkit szidtam, most meg csak a jót veszem észre, és azt reklámozom. Ez ugyanis azért alakult így, mert világos lett: negatív energiákkal nem lehet pozitívakat csiholni.

Nem arról van szó tehát, hogy nem veszem észre azt, ami rossz. Csupán próbálom erősíteni, ami jó, mert Komáromban minden egyes vitriolos megjegyzés ellenére is bőven akad ilyen. Közben természetesen a hiányosságokat is igyekszem csendben orvosolni, már amennyire a kompetenciám engedi. A képviselőknek ugyanis eléggé korlátozottak a lehetőségei, hiába gondolják ezt sokan máshogy. Nem állítom, hogy minden sebre találtam tapaszt, de lakossági kérések tucatjait sikerült tolmácsolni, vagy éppen megoldani. Anélkül, hogy előtte napokig a Facebookon elmélkedtünk volna róla.

Elmondhatom, hogy 5000 lájk sem ér annyit, mint amikor egy polgártársam belenéz a szemembe, és megköszöni, amit érte tettem. Vagy amikor tucatjával jönnek el utánam, áldozva a drága idejükből, csak hogy aláírják az ajánlásomat a választások előtt. Vagy amikor azzal keresnek meg, hogy bennem bíznak. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember mégiscsak úgy érzi, hogy érdemes volt beállni a célkeresztbe.

Tudom, a leírtak minden egyes olvasó számára máshogy jönnek majd le. Mindenki kiragadja belőle azt, ami megérinti, és megpróbálja a saját szájíze szerint értelmezni. Lesznek olyanok, akik azt gondolják , hogy be akarom fogni a szájukat, mások pedig bizonyítékot találnak majd arra, hogy köpönyegforgató vagyok. Olyanok is biztosan akadnak, akik hárítják a felelősséget, mondván, mindenről a város vezetése tehet, és ha nem lenne mit kritizálni, akkor nem lenne kritika sem. Semmi gond, megszoktam már, hogy lassan a rossz időjárásról is a képviselők tehetnek. Egyébként érthető, hiszen az elmúlt évek, évtizedek politikusai keményen megdolgoztak azért, hogy a lakosság első számú közellenségei legyenek.

A lényeg, hogy mielőtt bármit teszünk, tényleg számoljunk el tízig! Próbáljunk mérlegelni, és csak azután cselekedjünk! Gondolkodjunk! Lássuk az okokat, az összefüggéseket! Ha valamiben nem vagyunk biztosak, tájékozódjunk, és ne tüzeljünk csípőből! Hosszú távon ugyanis csak a higgadtság szolgálhatja a javunkat, bármennyire is nehéz annak maradni ezekben az időkben. Bízom abban, ha nekem sikerült ide eljutnom, másnak is menni fog.