Home » Blog » Ötéves a NapiGerzson!
2017-celebration-of-light-japan-fireworks

Ötéves a NapiGerzson!

Amindenit! Lássuk be, durva, mennyire rohan az idő. Mintha csak tegnap lett volna, hogy az unokatesóm beszólt: “Dávid, ma nem írsz semmit? Minden nap várom, olyan jól szórakozok rajta!”

Aztán, egyszer csak írtam. Minden nap. Megesett, hogy két cikket is. Majd észrevettem, hogy többen és többen olvasnak, amire magyarázatot ugyan nem találtam, de nagyon jól esett. Bizsergett az egó, ez pedig még több irományt eredményezett, aztán hirtelen a városi testületben találtam magam. Közben megszületett a kisfiam, és én már többé nem voltam az, aki azelőtt.

Hát, ilyen az élet.

De mit is adott nekem, vagy éppen nektek ez az öt év? Elsősorban tapasztalatot. Tulajdonképpen ez volt az az időszak, amikor végérvényesen felnőttem. S bár véleményt alkottam, s ezáltal formáltam is, rá kellett jönnöm, hogy mindez nem tartozik az igazán fontos dolgok közé. Az ember ugyanis olyan, amilyen. Örökké tanul, de sosem bölcs eléggé. Kíváncsian fürkészi a távolt, közben pedig nem veszi észre azt, ami az orra előtt hever. Okulni próbál a hibáiból, de azért csak beleesik újra és újra, mígnem úgy dönt, inkább távol tartja magát a veszélyesebb helyzetektől.

Rövidebben: az ember idővel bölcsebb lesz. Legalábbis ezt mondják.

Az 5 év alatt közel ezer cikket írtam meg, a Facebook bejegyzések száma pedig még ennél is sokkal több volt. Ma már több, mint 13 ezren követnek. Persze, az utóbbi időben elmaradoztak a leírt gondolatok, de úgy éreztem, egyre inkább csak ismétlem önmagam. Ez pedig nem igazán motiválja az embert, ezért úgy döntöttem, egy ideig másnak szentelem az időmet.

És milyen jól döntöttem?

Mert miközben folyton folyvást a nagyérdeműt próbáltam kiszolgálni, a magánéletem lassan, de biztosan haladt a szakadék felé. Ezt pedig újdonsült családfőként nem hagyhattam. Közben barátokra is leltem, akik új irányt adtak nekem, és mára már elmondhatom, teljesen máshogy nézek az öt évvel ezelőtti önmagamra. Nem mondom, hogy szégyellem, aki voltam, csupán azt, hogy talán mindennek úgy kellett történnie ahhoz, hogy ma az lehessek, aki vagyok.

A mai énem pedig már inkább a jót keresi, hiszen a jó az, amitől az ember is jól érzi magát. Ma már nem csodálkozom azon, hogy sokan ennyire nyomorultul tekintenek az életre, hiszen csak a nyomorúságra összpontosítanak. Pedig a jóból kevés is elég az igazi boldogsághoz, csak észre kellene venni és el kellene fogadni, hogy a jó, az igenis jár nekünk. Megérdemeljük a jót. Minden ember megérdemli. A jó pedig csodákat tesz az elmével. És egy boldog elme képes elérni bármit. Higgyétek el. Bármit.

Összegezve: amióta elutasítom a rosszat és befogadtam a jót, képes vagyok arra, hogy őszintén mosolyogjak. És igazából ez a legfontosabb abban, amit ez az öt év adott nekem. Az emberek ismerete és a jó felfedezése. De talán ami még ennél is fontosabb, hogy csak magadnak tartozol elszámolással: az, hogy mit mond vagy gondol rólad más, nem a te dolgod, hanem az övé. Semmi közöd hozzá. Sőt, a legnagyobb balgaság, ha bárki által hagyod magad befolyásolni, vagy éppen ha másoknak akarsz megfelelni. Ekkor nem azt teszed, amit akarsz, az ilyesmit pedig csak úgy nevezik: erőszak. Saját magaddal szemben.

Ilyenkor rengeteg olyan energia veszik kárba, amit akár valami hasznosra is fordíthatnál, ezért minden egyes ilyen lépés önmagad ellen elkövetett bűntett. Ne tedd! Soha. Inkább próbáld ki, mi lesz, amikor végre te irányítasz.  Ettől persze sokak szemében nagyképűnek fogsz tűnni, és elmondják majd, mennyire csalódtak benned, de ezzel egyáltalán nem szabad foglalkozni. Nem számít ugyanis. Engedd el mások gondolatait, vesd le a béklyót és légy szabad!

Nem mondom, hogy olykor nem esek vissza, de ezek az időszakok egyre rövidebbek, a felhőtlenség periódusa pedig egyre hosszabb. Őszintén kívánom nektek, hogy ha a tizedik évfordulón ismét tollat ragadok, nagyon sokan elmondhassátok majd magatokról ugyanezt.

Kitartás! Akár 5 évig 😉

Sok erőt és jó egészséget kívánok hozzá! 🙂