Home » Blog » Leiskolázva
Untitled-1

Leiskolázva

Elkezdődött az új tanév, a diákok pedig (nem túl vidáman) nekiláttak a munkának. Komáromban sincs ez másként, ahol 6 önkormányzati alapiskolában 2 és fél ezren tanulnak, de azon kívül van itt még egyházi és speciális iskola (ezt a nyitrai hivatal működteti, nem a város) is. Ennek a korosztálynak néhány tagja pedig a nyolc osztályos gimiket választja.

Sok közhelyet lehetne durrogtatni a tanárok szerepéről, akik kezükben tartják a jövő generációjának sorsát, hiszen a világuk átalakul. Korábban legendás arcok és példaképek voltak, akik 30-40 évet töltöttek a katedrán. Manapság viszont a tanári szakmát is elérte a mókuskerék, sokan éppen ezért pályát is váltanak. A szakma tisztelete is leépült: míg korábban a szülő habozás nélkül a tanárnak adott igazat, addig manapság nem ritka, hogy egy-egy tanár-diák konfliktusban a kedves szülő a gyerek oldalára áll, és még ki is oktatja a pedagógust. Korábban ugye ez elképzelhetetlen volt. Manapság viszont már fel sem kapjuk a fejünket, ha egy diák visszaszól a tanítójának. Ráadásul nem ritkán hallani fenyegetésekről, és alkalmanként fizikai erőszakról. Óh vazze, hol van már a mi időnkben alkalmazott “gyógyító” pofon, amit bizony gyakran kiérdemeltünk? Sehol. Mostanában fordítva csattan minden.

A tanárok becsületének az is minden bizonnyal ártott, hogy felhígult a szakma. Volt idő, hogy ide süllyesztették el azokat, akiknek a szüleik diplomát szántak, de másra nem volt kapacitás. Aztán a hígulás más egyetemekre is megérkezett, hiszen manapság már alig van felvételi,  a hallgatókat jó hogy nem lasszóval vadásszák le. Ugye, a fejpénz nagy úr, és manapság már az is egyetemre járhat, akinek semmi keresnivalója sincs ott.

Ugyanakkor az iskolákon elszomorító látni a zsugorodást. Kevesebb a gyerek, ez pedig természetesen a tanárok számát is érinti. Amikor én “munkautcás” voltam, 800-900 gyerekkel osztozkodtunk az intézményen, most meg már 500 környékén billeg a létszám, pedig az ottani tanítók ugyanolyan jó színvonalon tolják. A létszámcsökkenés egyetlen pozitív hozadéka, hogy a tanárok közt egyfajta kiválasztódás is lefut, hiszen minden bizonnyal a gyengébb láncszemek morzsolódnak le.

Azt azért örömmel látom, hogy a tanári szakma sok fiatal körében nagyon komoly hivatásnak számít. Tele vannak kreativitással, bizonyítási vággyal, és készek sokat dolgozni.  Az óvoda nem csak gyermekmegőrző, hanem az oktatás első szintje, a napközi meg nem váróterem, hanem az iskola utáni nevelés fontos színhelye. A tanárokat sokat szidjuk a sok szünet miatt, meg a “kettőkor már otthon van” miatt, de azért be kell látni, hogy egy-egy tartalmas 45 percre jól fel kell készülni.

Amiért igazából írni akartam a témáról, az két táblázat, amin megakadt a szemem. Az egyik ugyan még 2012-ből származik, de szerintem nagyot nem változott a helyzet.

01

Az OECD adatai szerint a tanári fizetések Szlovákiában a sereghajtók közé tartoznak, ha más ország pedagógusaival hasonlítjuk össze. Engem elszomorít ez az adat, mivel ha valóban a jövő generációjának a sorsa van a kezükben, akkor ez így eléggé gáz. A magasabb fizetés nyilván a szakma presztízsét is emelné és tovább segítené a minőségi kiválasztódást. Egy tanárnak legyen már elég pénze arra, hogy ne hónapról hónapra éljen, elmehessen kirándulni (ismeretekkel bővülni), és satöbbi. Egy biztos anyagi háttérrel rendelkező pedagógus teljesen más szinten tud oktatni, mint az, akinek az alap számlák befizetése is gondot okoz.

A másik táblázat már egy helyi intézettől (FPI) származik, ők szlovákiai összehasonlítást végeztek:

02

Itt az átlagfizetésekről kapunk némi képet. A tanárok a lista utolsó oszlopában vannak, ott is csak lefele húzva az átlagot. Megelőzik őket a közigazgatásban dolgozók, a tűzoltók, a vámosok, a katonák és nem kis összeggel még a rendőrök is. A tanári szakma kötelezően felsőfokú végzettséget követel (azaz +5 év tanulás), máshol ez nem minden esetben követelmény. Most azt hagyjuk figyelmen kívül, hogy a rendőrök, vámosok 20 év után mennek nyugdíjba (értsd. fix havi zsebpénzt kapnak és így keresnek egy másik munkát), de a legnagyobb tisztelet mellett egyik nyugdíjas rendőr/vámos ismerősömnek (van jó pár) sem volt stresszesebb munkahelye, mint mondjuk egy (gyakran éjszakázó) nővérnek, (gyakran műszakozó) operátornak , vagy akár egy lelkiismeretes pedagógusnak.

A tanáraink ott vannak a sor végén, a nemzetközi, és a helyi összehasonlításban egyaránt. Jól van ez így? Nem kéne ezen változtatni?