Home » Blog » Legalább más kárából tanulj! – 5. rész
Untitled-1

Legalább más kárából tanulj! – 5. rész

Rövid utazást követően érkeztem meg Jacksonville-be, ahol a reptéren mindjárt meg is nézhettem két F16-os vadászgépet. Éppen felszálltak, talán valamilyen gyakorlatra indultak. A csodálatos szerkezetek rögtön el is varázsoltak, hiszen mondanom sem kell, ezekkel is csak a filmekben találkoztam. Valami bődületes hangerővel futottak ki a pályára, a bennük lakozó erőt pedig félelmetesen nagy sebességgel demonstrálták.

Az ámulatból feleszmélve fogtam egy kisbuszt, mely elvitt az egyéjszakás szálláshelyemre, ami ezúttal egy tipikusan amerikai útszéli panzió volt, utcára nyíló ajtóval, a kötelezően hatalmas ággyal, nameg a 100 kilós óriástévével. Vacsorázni nem volt kedvem, így ismét az automatából szedegettem ki némi nassolnivalót. Bevallom, imádtam az amcsi édességeket, melyek sokkal nagyobbak és ízletesebbek voltak a Komáromban megszokottaknál. Ettem tehát néhány falatot, majd nyugovóra tértem. A meglehetősen kényelmes ágyon egyébként sem volt probléma az alvás.

Reggel ismét taxit fogtam, de ezúttal már a kikötőt vettük célba. Körülbelül fél órás döcögés után az útszéli fák között egyszer csak előbukkant az impozáns Celebration büszke sziluettje, nekem pedig eltartott pár percig, mire a sokkból felépültem. Az új otthonomnál szebb járművet ugyanis még életemben nem láttam. Igaz, Olaszországban már utaztam tengerjáró kompon, amiről azt képzeltem, hogy annál nagyobb hajó nem létezik, de a Cely (ahogy később becéztük) azonnal rámcáfolt. Tette mindezt úgy, hogy közben a Carnival flottájának egyik legkisebb “ladikja” volt, a maga 50 ezer tonnás vízkiszorításával.

Izgatottan téptem ki a csomagjaimat a fehér Transporterből, majd az egyik terminál előtti padon vártam sorsom további alakulására. Azt tudni kell, hogy ekkor már teljesen egyedül voltam, senkit sem ismertem, csupán annak az embernek a nevét tudtam, akit éppen leváltani igyekeztem. Sokáig nem történt semmi, aztán egyszer csak elkezdtek hömpölyögni az emberek kifelé, én meg izgatottságomban majdnem mindegyikhez odaszaladtam a következő kérdéssel: Kevin?

Persze, Kevin, az internetkávézó akkori vezetője csak később érkezett ki értem, addigra pedig már elég nagy hülyét csináltam magamból. Páran azt gondolhatták, hogy elmebeteg vagyok, mert minden egyes általam vélt “Kevinnek” bemutatkoztam. Aztán persze megérkezett az igazi is, aki nem is teketóriázott sokat: bekísért, elintézette velem a kötelező papírmunkát, majd megmutatta a kabinomat, és azt mondta: “Most pihenj, mert délután és este úgyis beszarsz majd, annyi dolgod lesz!”. Ezzel pedig ott is hagyott. Egyedül. Abban a kabinban, amit Mikivel, a szerb fitnesztanárral voltam kénytelen megosztani. Őt még akkor nem is láttam, hiszen éppen azzal volt elfoglalva, hogy a felszálló vendégek közül minél többnek eladja a szolgáltatásait.

Én meg ott ültem az ágyam szélén, néztem ki a kb. 30 centi átmérővel rendelkező körablakon, mely mérete ellenére még így is luxusnak számított, hiszen a személyzet nagy részének még ez sem jutott, csak a neonfény. Volt még nagyjából 2 órám az első eligazításig, így felkerestem a telefonkártyát kiadó automatát, és vásároltam is néhány zsugát. Fel akartam ugyanis hívni anyámat, aki már szénné aggódta magát, hiszen amióta elhagytam az otthonom, azóta nem beszéltem vele. Kitárcsáztam hát a számot, beadtam a kártyám kódját, és amikor meghallottam anyám hangját, egészen egyszerűen eltörött a mécses. A 10 dollárnyi “kreditből” nyolcat sírtunk el közösen, a maradék kettőben pedig azt kérdezgettem tőle és magamtól, hogy mi a francot keresek ott? Anyu sokkal nagyobb lelkierőt és tartást mutatott, végül pedig sikerült engem megnyugtatnia.

Nem igazán értettem ezt a kifakadást, hiszen minden új és érdekes volt, ráadásul a dolgaim problémamentesen alakultak, anyám hangja viszont teljesen kiborított, és legszívesebben az első géppel repültem volna haza. Ekkor viszont eszembe jutott Évi unokatesóm útravalója, aki már dolgozott hajón, és akitől azt tudtam meg, hogy az első pár napban minden gondolatom csak a mihamarabbi hazajutás körül fog forogni. A jóslat pedig bevált, hiszen elég nyomorultul éreztem magam. Ugyanakkor ez nem tartott sokáig, hiszen délután felpörögtek az események, és egy percnyi időm sem maradt a sebeim nyalogatására.

(folyt. köv)

Előző rész.