Home » Blog » Legalább más kárából tanulj! – 4. rész
Untitled-1

Legalább más kárából tanulj! – 4. rész

Mielőtt folytatnám a történetem, lenne itt pár dolog, amit el szeretnék mondani. Felvetettétek, hogy a sorozat címe alapján egy picit mást vártatok, és nem értitek, miből is kéne tanulni? Éppen ezért az új részekben le fogom írni, mik azok a dolgok, amikre nem árt odafigyelni, hiszen a sztori nem csak a hízásról és az egészségem elherdálásáról szól, hanem a butaságokról is, nameg a járulékos élményekről, amiket életem során elkövettem. A végén majd úgyis minden összeáll, de az még egy kicsit odébb van.

Szóval az előző részből megtanulhattuk, hogy egy kapcsolat vége sosem kellemes időszak, de emiatt egy hónapig inni és közben nem enni orbitális hülyeség. Aztán az is lejöhetett (bár nyomtékosan nem tértem rá ki), hogy ha pl. autórádiót szereltetsz a kocsidba, olyan emberekkel csináltasd, akik magas szinten űzik az ipart, ellenkező esetben a gányolt munka nagyon sokba kerülhet. Továbbá, ha szarba kerülsz, ne tapsold el az utolsó, tartalék pénzedet, mert ha jön egy lehetőség, és éppen nincs, aki segítene, megintcsak hoppon maradhatsz. Végül a repüléssel kapcsolatban annyit mondanék, nagy marhaság félni valamitől, amit még át sem éltél, hiszen sok vidám pillanatot szalaszthatsz el emiatt.

Most pedig menjünk tovább.

Miamiban még október végén is gatyarohasztó meleg volt. Emlékszem, a klímaberendezéseket mindenhol úgy használták, mintha kötelező lett volna. Komáromban ekkoriban még nem volt annyira elterjedt a dolog, ezért is tűnhetett annyira furának. Ott viszont azon a reggelen beszálltam a tipikusan amerikai szöszi, Dawn kocsijába, és szinte azonnal meg kellett őt kérnem arra, hogy egy kicsit vegyen vissza a hűtésből. Dawn amolyan mindenesként dolgozott a cégnél, főleg adminisztratív és kapcsolattartó munkát végzett. Látszott rajta, mennyire utálja a taxisofőr szerepét, de azért próbált magán uralkodni, és le is zavarta velem a kötelező, amerikaiasan hamiskás, néha már zavaróan illedelmes ismerkedős köröket.

Amikor beértünk a cégbe, megelevenedett előttem az addig csak a “hálivúdi” filmekben látott óriási méretű iroda, ahol a dolgos hangyák vékony falakkal voltak egymástól elválasztva, de valójában mindenki egy térben tevékenykedett. Egy csomó embernek bemutattak, és ami a leginkább feltűnt, hogy mindenki jókedvűen tette a dolgát. Nem tapasztaltam a sóhajtozást, az elégedetlenkedést, és ha valakitől segítséget kértem, a válasz azzal kezdődött, hogy “Sure!”. Vagyis persze. És még mosoly is ment mellé. Senki nem kezdett arról beszélni, hogy amit szeretnék, az lehetetlen. Nem akadt egyetlen alkalmazott, aki megpróbált volna lehúzni, vagy elmagyarázni, hogy mit hogyan nem lehet, vagy nem kéne. Más világba csöppentem.

Mivel “kiképzésre” érkeztem, értelemszerűen valakit be is osztottak mellém. Arno egy Dél-Afrikai származású, nagyon szimpatikus srác volt, aki már egy ideje ennél a cégnél kereste kenyerét. Két nap alatt elmagyarázta a hajón található internetkávézó működését, miközben megfelelően felkészített még a legextrémebb helyzetekre is. A ladikon ugyanis többségében amerikaiak utaztak, nekik pedig minden téren óriásiak az elvárásaik. Tudni kell, hogy arrafele tényleg a fizető vendég az úr, ez pedig nem csak szavakban merül ki. Természetesen néhányuk meg is próbál ezzel visszaélni, de azért a többség nem vár el többet annál, mint amiért fizetett. A korrekt hozzáállást nagyon sokan megbecsülik, így mindenki erre törekszik.

Térjünk vissza egy kicsit Arnora. Egy karcsú, látszólag is egészséges életmódot követő ember volt, akinek a kezéből sosem hiányozhatott a vizespalack. Ott találkoztam először a megfelelő napi vízfogyasztás fontosságával, és kisebb-nagyobb sikerrel ezt azóta is tartom. Azt a 2,5-3 liter folyadékot egyszerűen be kell vinni a szervezetbe, anélkül ugyanis akadozik az öntisztulási mechanizmus, ráadásul a vér az erekben be is sűrűsödhet, ami további problémákhoz vezethet. Szóval ezen a napon lettem masszív vízivó. S hogy mennyi is az elegendő mennyiség? Nos, akkor csinálod jól, ha a reggeli vizeleten kívül a többinek nincs színe. Ez jelenti azt, hogy a salakanyagok folyamatosan távoznak, és nem a szervezetet mérgezik. Más kérdés, hogy amikor felszálltam a hajóra, a bevitt folyadék mennyisége egy kicsit több lett, de az organizmusom nem igazán volt hálás érte.

Ne szaladjunk viszont ennyire előre, hiszen még mindig csak az előzményeknél járunk. A felkészítés sikeresen alakult, az egész csapattal megismerkedtem, ráadásul a főnökök is nagyon jófejek voltak. Az utolsó ott töltött napon tehát jó érzésekkel tértem nyugovóra. Másnap ugyanis a Miamitól 40 kilométerre fekvő Fort Lauderdale-ből egy Embraer típusu kisgéppel repültem Jacksonville-be, hogy végre megkezdjem szolgálatom a Carnival Celebration nevű hajón.