Home » Blog » Itt a vége, szombaton fuss el véle!
Untitled-1

Itt a vége, szombaton fuss el véle!

Holnap reggel héttől érvénybe lép a kampánycsend, így az utolsó napot kihasználva amolyan záróakkordként (tényleg nem lesz több) megosztanék Veletek néhány gondolatot.

Először is engedjétek meg, hogy minden egyes jelöltnek megköszönjem azt, hogy hellyel-közzel ugyan, de tartották magukat a tisztességes kampányhoz. S bár bizony még így is akadt néhány sunyi és alattomos manőver, ez még – úgy gondolom – bőven belefért a pakliba. A komáromi polgároknak pedig hálás vagyok, hogy becsülettel tűrték a kampányolást, főleg számukra örömhír, hogy holnaptól minden politikus kénytelen lehalkítani önmagát.

A legfontosabb viszont az, hogy szombaton MINDENKI menjen el szavazni. Ez az egyetlen esély, hogy a lakosok beleszóljanak a helyi politika menetébe. Itt az idő, hogy ne otthon morogjunk, hanem tegyünk is! Minél többen járulnak az urnákhoz, annál erősebben nyilvánul meg a közakarat. Ne hagyjuk, hogy a kisebbség döntsön a többség helyett. Itt a lehetőség, rá kell szánni azt a 15 percet.

Azt is sokan kérdezik tőlem, kire érdemes szavazni? Nos, én nem fogom megmondani, hogy más kit karikázzon, hiszen ez mindenkinek a magánügye. Elmondom viszont, hogy én kit fogok.

02

Biztosan nem ér senkit meglepetésként, hogy polgármesternek Keszegh Bélát választom. Nem mintha tökéletes lenne, mert nem az. Talán senkivel sem volt annyi vitám életemben, mint vele, de fontos, hogy végül mindig kompromisszumra jutottunk. Ő is csak egy ember, mint mi mindannyian, a saját erősségeivel és gyengeségeivel, viszont rendelkezik a kellő tapasztalatokkal, ért az önkormányzatisághoz, átlátja a folyamatokat, megfelelő a megjelenése, a kommunikációs képessége, a munkabírása pedig hatalmas. A beszélgetésekben jó társaság, nyitott és fiatalos gondolkodású. Nem mellesleg gyermekkorom óta ismerem, és úgy gondolom, hogy a jelöltek közül ő a legalkalmasabb arra, hogy a városunk élére álljon.

Keszegh Béla négyéves képviselői pályafutásom során rengeteget segített, a hozzám beérkező lakossági kéréseket nélküle nem biztos, hogy tudtam volna teljesíteni. S voltak így még mások is, akik most politikai okokból nem dicsekednek azzal, hogy amikor az alpolgármesternek szóltak, jó eséllyel segített nekik. Én viszont hálás embernek tartom magam, így nyilvánosan, Bélának is megköszönöm a támogatását.

Most pedig rajtam a sor, így az ő nevét karikázom. Az ő győzelme a záloga annak, hogy én is hatékonyabban tudjak dolgozni. Van itt még egy fontos momentum: ha Keszegh Bélát Komárom lakossága polgármesternek választja, és Varga Tamás is a testület tagja lesz, akkor személyében egy remek alpolgármesternek is örvendhetünk. Azt hiszem, fontos, hogy a lakosok ezzel is tisztában legyenek.

01

Én pedig Kovács “GERZSON” Dávid volnék…

Ami pedig a képviselőket illeti, természetesen azt a csapatot támogatom, melyhez a nevemet adtam. Sikerült olyan embereket összekovácsolni, akik a magánéletükben már mindannyian letettek valamit az asztalra, saját egzisztenciával rendelkeznek és nem húsosfazékként vagy kiugrási pontként tekintenek a helyi politikára, hanem sokkal inkább egy megtisztelő feladatként. Olyan emberek ők, akiknek nem roppan össze az életük akkor sem, ha esetleg a választóktól nem kapnak bizalmat, viszont ha mégis, akkor tudásukkal, tapasztalatukkal a helyes irányba terelik a várost. Ebben egészen biztos vagyok.

Amennyiben valaki egyetért velem, úgy cselekszik, ahogy én. Amennyiben nem, akkor pedig szíve joga, kit választ. A legfontosabb azonban, hogy mindenki éljen a jogával, és szombaton járuljon az urnák elé.

Sok sikert mindenkinek! Még több szerencsét Komáromnak! 🙂