Home » Blog » Éljen a forradalom!
2016-01-05-1451989005-1518671-R1_RealRevolution

Éljen a forradalom!

Megint megbántottam valakit. Megint megbántottam valakiket. Megint baj van azzal, amit és ahogy mondok, és megint felcsapta a fejét az a vélemény, mely szerint hiányzik belőlem a mások iránti tisztelet. Nincs más hátra tehát, minthogy újra, és remélhetőleg utoljára elmagyarázzam azt, hogy ki vagyok, miben és kiben hiszek, valamint hogy milyen célok vezérelnek és ezeket hogy szeretném elérni? Hátha egyszer és mindenkorra lezárhatjuk ezt a témát.

Most mondom el talán ezredszer, hogy a komáromi városházára nem barátkozni érkeztem, hanem változtatni. Főleg az elmúlt 20-30 év irányvonalán, hiszen minden egyes kósza mondat ellenére látjuk, hova jutottunk, mekkora elmaradásunk van és mennyi mindent kell helyretennünk. Néhányan dolgozunk is rajta, eléggé keményen. Itt megjegyezném, hogy jogos az a felvetés, mely szerint ostobaság az elődeinkre mutogatni, így én ezt el is kerülném, de vitathatatlan tény, hogy sok mindent megörököltünk, ezáltal nagyobb és nemesebb maga a feladat is.

Minden egyes alkalommal, amikor az emberek az urnák elé járulnak, a fő mozgatórugó a változás fogalma. Mindenki szeretné, ha máshogy mennének a dolgok, de sokaknak lövésük sincs, pontosan mit is takar ez a gondolat. Az én fejemben viszont egyértelmű a dörgés: változást nem lehet a régi arcokkal elérni, hiszen ez pont olyan, mintha elvárnánk egy hétköznapi embertől, hogy 10-ből legalább hatszor dobjon egy ötvenest a darts táblán, miközben arra képtelen. Egy ideig ugyan lehet húzni, kemény gyakorlással fejlődni, de ha valakiben nincs meg a tehetség és az alázat, sosem lesz sikeres.

Nagyon helyes az a meglátás, mely szerint a magánszektorban nemhogy esztendőket, de hónapokat sem kapnak azok az alkalmazottak, melyek nem képesek megfelelő módon szolgálni a cég érdekeit. Vagyis, ha a melós néhány hónap alatt nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor egészen egyszerűen kirúgják. Csak nagyon ritka esetben szórakoznak vele tovább. A komáromi városházán viszont 20 vagy éppen több évet is adunk, meggyőző eredmények nélkül. Mondják is, hogy az önkormányzatot nem lehet a vállalkozásokhoz hasonlítani, de engem ettől még a ragya is kiver, mert szerintem a mindenkori városvezetés sokat tanulhatna a sikeres vállalkozóktól. Ahol ugyanis nincs kecmec, ott rugalmasabban, hatékonyabban történik minden. Igaz, ehhez kell egy egészséges “diktatúra” is, egy olyan vezető, aki nem csak feladatokat oszt, hanem azokat keményen be is vasalja.

Néhány képviselőtársam úgy gondolja, hogy amikor a számra veszem őket, az tőlem személyes indíttatású, pedig ez oltári nagy tévedés. Én soha nem valaki ellen szólalok meg, hanem valami mellett, és ez nagyon nagy különbség. Ha pedig egy eszme, egy elképzelés mentén emelem fel a hangom, és abba nem fér bele néhány ember furcsa megmozdulása, bizony értelmezhetik (hibásan) személyeskedésnek is. Ugyanakkor, megismétlem: erről nincs szó. Ők ugyanolyan választott képviselők, mint én. Ugyanúgy a nép döntése értelmében ülnek a székben. Ezt el kell fogadnom, le kell nyelnem. Bevallom, sokszor nem is egyszerű.

S hogy hova is szeretnék kilyukadni? Nos, oda, hogy én világ életemben rebbelis típus voltam, és amikor úgy döntöttem, hogy képviselő leszek, arra gondoltam, hogy Komáromban egy kisebb forradalomra van szükség. És ahol forradalomra van szükség, ott kell a forradalmár is. Én elhiszem, hogy egyeseknek évtizedekig jó volt minden úgy, ahogy, de közben a világ szépen lassan elszaladt mellettünk, és most gigantikus lemaradásból kell visszaküzdenünk magunkat. Ezt pedig azokkal, akik végignézték, hogy ide jutunk, sajnos nem tudom elképzelni. A forradalom is már csak ilyen. Az újak jönnek, a régiek meg számukra jobb esetben mennek, rosszabb forgatókönyv szerint pedig felelnek a tevékenységükért.

A világon mindenhol vannak ellenpólusok, 25 embernek csak a diktatúrában, erőszakkal lehet ugyanaz a véleménye. Nagyon ritka az ún. nagykoalíció is, s ha létrejön ilyesmi, a háttérben általában komoly érdekek munkálkodnak. Nekem viszont csak egyetlen érdekem fűződik a városhoz: az élhetőség. Van egy gyönyörű gyermekem, talán több is lesz, és nem szeretnék 20 év múlva a Skype segítségével kommunikálni velük. Ha értitek, mire gondolok. Szeretném, ha jól éreznék magukat itt, s velük együtt a többi szülő gyermeke is. Ez az ügy pedig önző mód mindenek felett áll, ezért nem kell csodálkozni azon, hogy akiről azt gondolom, ennek a kerékkötője, az sosem lehet a partnerem. Semmiben sem. Őket el akarom zavarni, zavartatni, és helyüket olyan embereknek adnám át, akiknek ténylegesen fontos a város jövője, a munkához pedig érdemben is hozzá tudnak tenni. Akiknek nem az a lényeg, hogy minden lében kanálként, önmagukat hamisan fontosként beállítva rontsák a levegőt. Mondhatjátok erre, hogy ha így gondolom, akkor rossz politikus vagyok, de én csak annyit válaszolnék, hogy csesződjön meg a politika, s vele együtt a kétszínű, helyezkedő, sunyi érdekérvényesítés is.

Én eddig sem, és ezután sem fogok elvtelen alkukat kötni, hiába is jósolta meg máshogy az Új Szó egyik újságírója még évekkel ezelőtt. Ugyanazt képviselem már harmadik éve, következesetesen tartva magam a saját elképzeléseimhez. Aki ugyanis egyszer eljátssza az elveit, aki csak egyszer is meghunyászkodik, vagy éppen meggörbíti önmaga gerincét, az egészen biztosan elveszik. Onnan pedig nincs retúrjegy, a tükörben visszaköszönő látvány pedig egy életre átkozott lesz.

Ami tehát nem megy, azt nem kell erőltetni. Még akkor sem, ha van olyan képviselőtársam, akit ugyan nagyon kedvelek, de szerintem túlságosan is naívan a megbékélés és a pacifizmus híve. Nagyon szép gondolatok ezek, de ebben a környezetben érzésem szerint nem működőképesek, hiszen azt minden félnek őszintén akarnia kell, és nem csak akkor, amikor éppen az érdek úgy diktálja. Amikor meg olyan emberek szövetkeznek egymással, akik néhány éve még akár le is hányták volna egymást, attól nekem felfordul a gyomrom. Ilyet látva felteszem magamnak a kérdést: tényleg velük kellene kokettálnom? Határozottan nem, és ezt nem is várhatja el tőlem senki, semmilyen eszme vagy zászló alatt.

Nos, ezért van az, hogy úgy néz ki, néhány embert “kipécézek” magamnak, és az is, hogy úgy tűnhet, hiányzik belőlem a tisztelet, az elfogadás, az empátia. Ez pedig nem fog változni, hiába is kerül szóba újra és újra. Én ugyanis megrögzötten hiszek abban, hogy Komárom város jövője akkor indulhat el ténylegesen a jó irányba, ha leszámolunk a múlt azon elemeivel, melyek az elmaradásunkat okozták és törekedünk arra, hogy a városházára csak olyan emberek kerüljenek, akik miatt nem kell szégyenkeznünk. Nevezhetjük ezt a nép hergelésének, és elmondhatjuk azt is, hogy a polgárok azért vannak a képviselőkről lesajnáló véleménnyel, mert én rosszakat írok, de attól még ez távol lesz a valóságtól. Az embereknek ugyanis van szemük, fülük, kezük, és meg tudják ítélni maguk is, hogy ami körbeveszi őket, az mennyire jó. S amikor a képviselőket szidják, én bizony mások helyett is magamra veszem, ez pedig azért van, mert rendelkezem lelkiismerettel.

Természetesen ez az én privát véleményem, valószínűleg sokan nem is értenek egyet vele, ráadásul porszemként a gépezetben úgyis a választók akaratára vagyok utalva. Amit viszont fontos elmondanom: nagyon nem mindegy, hogy jövőre hogyan döntünk majd.

Újabb négy év iszapbírkózás, vagy végre a felemelkedés vár ránk? Ez itt a kérdés.