Home » Blog » Az légy, aki vagy, érezd jól magad!
police_academy_4

Az légy, aki vagy, érezd jól magad!

Az alábbiakban nem kritika, nem kukacoskodás, pusztán (saját, reális tapasztalatokból kiinduló) ténymegállapítás szerepel majd, néhány tucat komáromi ugyanis abban éli ki magát, hogy reggeltől estig a Facebookon vitázik, veszekszik, erőlteti akaratát, gondolatait a másikra. Olyan hangerővel, hogy mást már lassan nem is hallani.

Az ilyen ember beleköt mindenbe, a jót sosem, annak hiányát pedig azonnal észreveszi. Csalást, félrebeszélést, rosszindulatot, dilettantizmust kiált, miközben a mondanivalójával önmagában is ezt erősíti, tetteivel nem támasztja alá ennek ellenkezőjét. Arról nem beszélve, hogy mindenkit lehúz maga körül, gőzölgő savas epéjével pedig mérgezi az óvatlan bámészkodót.

Nem csak beszél, hanem egyenesen kiabál, mint egy fába szorult féreg. Jó hangosan, hogy az embernek az legyen az érzése, Komáromot csakis ilyen emberek lakják. Akadnak köztük olyanok is, akik már átlépték a pszichológiai betegségek diagnózisának határát és vannak, akik tiszta erőből szeretnék felállítani önmagukról. Ebben igyekeznek, és nem az építésben. S ha valaki képtelen a dícséretre, a kritika lehetősége pedig azonnal írásra sarkallja, akkor bizony nagy bajok vannak vele.

A pár évvel ezelőtti énem jut erről az eszembe, és az, hogy akkoriban gyakran hittem magam okosnak, miközben tudatlanabb voltam egy lapostetűnél is. S bár azóta rengeteget tapasztaltam, még most is távol vagyok attól, ahova igyekszem. Amit fontos volt megtanulnom, az nem más, hogy az újságok, a könyvek és a televízió önmagában nagyon kevés ahhoz, hogy bármiben reális véleményt formálhassunk, hiszen az ott leírt vagy előadott témák mindig egy másik ember, vagy emberek tapasztalatain nyugszanak, és ezeket a tapasztalatokat mindenki saját kénye-kedve szerint adja elő. Ez még az oktatásra is érvényes, és igen, ezzel azt akarom mondani, hogy a diplomától még senki sem lett okosabb, az maximum egy erős építkezési alapnak számít. Át kell élni ugyanis mindent, amiről reális véleményt szeretnénk alkotni.

Szerintem már mindenki megtapasztalhatta, hogy ugyanazt a témát be lehet állítani pozitív és negatív kicsengésűre is. Az egyén pedig eldöntheti, hogy annyira kevésnek ítéli meg magát, hogy vakon hisz más szavainak, ostoba mód követi néhány jó előadókészséggel megáldott(?) ember üres és sokszor hitvány mondatait, vagy pedig érez magában annyi erőt, hogy saját maga éli át, bizonyosodik meg arról, ami valóban érdekli. Ha az első, könnyebbik utat választjuk, ne csodálkozzunk azon, hogy legbelül ostobának, üresnek érezzük magunkat, és pontosan ez az az érzés, amit a világ előtt nagy hangerővel kompenzálni igyekszünk.

Én is azt hittem, hogy mindenre tudom a megoldást, miközben a legnagyobb tudományom abban merült ki, hogy a nyomoromat a szociális hálóra okádtam. Mert ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy aki a mindennel kapcsolatos fájdalmas sírását a közönség előtt vezényli le, annak bizony segítségre van szüksége.

Első sorban figyelemre, szeretetre, megértésre, elismerésre.

Hátbaveregetésre, az érzésre, hogy számítanak a megynilvánulásai. A beteg léleknek ugyanis ez kell, de minden azzal kezdődik, hogy a fent felsorolt fogalmakat, érzéseket megadjuk saját magunknak. Ha pedig ez megvan, többé nincs szükségünk embertársaink megerősítésére ahhoz, hogy önmagunkkal elégedettek legyünk. Ahogy Horvát Charlie is énekel erről, az légy, aki vagy, érezd jól magad! Ha nem kell más ahhoz, hogy boldogok legyünk, akkor tapasztaljuk meg először a szabadság érzését.

Nálam is ekkor indult be a fogaskerék, hiszen a szomorúság, a gyűlölet, az ön- és mások marcangolása, a tapasztalat és tudás nélküli okoskodás, kötekedés csak növeli annak a fekete lyuknak a tömegét, mely örökre beszippantat és talán sosem ereszt már ki magából.

Figyeld, szeresd, értsd meg, ismerd meg, ismerd el és főleg tiszteld önmagad, de sose keverd össze a dolgot az elvakult, beteges önimádattal! Ez az első lépés. Amíg ez nincs meg, addig te is csak egy haszontalan kritikus, károgó, negatív odamondogató leszel, akiből szinte mindenkinek elege van. Bizony. A többségnek hányingere van a folyamatos nyavalygásodtól, mert legbelül mindenki érzi a nyomorúságot, és attól (normális esetben) távol akarja tartani magát.

Ezen még a sorstársaidtól begyűjtött, önmagadat hamisan megerősítő néhány lájkocska sem változtat.