Home » Blog » Az a baj Komárommal – második felvonás
Whisper-e1435445064959-670x345

Az a baj Komárommal – második felvonás

Leszögezem, célom nem mások lehordása, csupán ismét eljött az ideje, hogy rámutassak egy olyan jelensége, mely szintén nem szolgálja városunk felemelkedését, jobbá válását. Ez pedig nem más, mint a szelektív hiszékenység, amikor bizonyos embereknek a legnagyobb képtelenségek ellenére is bedőlünk, míg mások tettekkel bizonyítanak, mégis ördögnek kiáltjuk ki őket.

Megszámolni sem tudom már, hányszor kerültem olyan helyzetbe, amikor egy polgár megállított, majd kérdőre vont valamivel, esetleg valakivel kapcsolatban. Ezzel még természetesen semmi gond nincs, hiszen ha már elvállaltam ezt a melót, akkor kutya kötelességem állni akár még a verbális sarat is. Az viszont nagyon zavar, hogy az esetek többségébén a számonkéréseknek féligazságok, sunyi ferdítések vagy egyenesen szemen szedett hazugságok nyújtanak táptalajt, ráadásul érdekes módon gyakran még a forrást sem nevezik meg. A legrosszabb pedig talán az, hogy hiába cáfolom tényszerűen ezeket a pletykákat, mondandóm falra hányt borsónak bizonyul.

Az van, hogy a komáromi polgárok jelentős része odáig jutott, hogy a rosszat, a negatív híreket, információkat szinte azonnal befogadja, hiszen tapasztalatai alapján már mindent el tud képzelni, ugyanakkor a jót messziről kerüli. Az emberek nem tudják elhinni, elfogadni, hogy a jó, az csak úgy jó, ahogy van. Nincs szükség arra, hogy mögé gondoljunk bármit is. Ennek ellenére a helybéliek gyakran már akkor is kombinálni kezdenek, ha egy kitűnő hírrel találjak szemben magukat. Mert az nem lehet. Mert annak biztosan van egy kimondatlan, hátsó, sötét oldala is. Mert furcsa, ha valami tiszta. Mert nem ezt szokták meg.

De még ezt is lehet fokozni: úgy tűnik, városunkban elég elhinteni néhány sunyi, alattomos hazugságot, pár nappal-héttel később pedig már többen is tényként beszélnek róla, természetesen alapos utánajárás és megfelelő információ szerzés hiányában. A rossz hír pedig futótűzként terjed, így a tisztelt polgár akarva-akaratlanul a jól bevált ócska kommunista tanítás szerint működő suttogó propaganda részese lesz, majd csodálkozik, hogy a politikában csak azok a fapofával rendelkező kétes alakok maradnak, akikről lepörög minden. Tőlük várják a megváltást, reménytelenül.

Miért van az, hogy ha a város dolgairól van szó, mindig csak a vélt vagy (sajnos) valós hibákról esik szó? Miért elenyésző azok száma, akik a fejlődést, a munkát, ne adj Isten a jószándékot is észreveszik, vagy éppen elhiszik? Miért hallgatnak azok az emberek, akik elégedettek? Esetleg mifelénk olyan a közhangulat, hogy ciki, ha valaki jól érzi magát? Mert ha valaki elégedett, akkor biztosan valakinek valamiben a cinkosa, és a rosszindulatú csámcsogásra senkinek sincs szüksége?

Szerintem le kellene számolni ezekkel a káros berögződésekkel és sokkal inkább a munkára, az őszinte összefogásra, egymás támogatására kellene berendezkednünk. Ezt még úgy is meg lehet oldani, hogy közben még kedvelnünk sem kell a másikat. Éppen elég, ha ugyanazt akarjuk. Nem azzal kéne foglalatoskodnunk, hogyan botránykoztassuk, vagy húzzuk le mentálisan a másikat, hanem sokkal inkább a közösség felemelést kellene célul kitűzni. Nem attól kéne jól éreznünk magunkat, ha a valóságalapot félig vagy teljesen nélkülöző rossz híreket terjesztjük. Csakis attól leszünk boldogabbak, jobbak, ha a jót helyezzük előtérbe, ha azt erősítjük még akkoris, ha éppen olyasvalaki cselekedte, akiért valójában nem rajongunk. Mert nem az számít, kiről mit gondolunk, hanem a tettek. A tettek, melyeket mindegy, ki követ el, ha éppen számunkra is előnyös. Azokat meg vagy észrevesszük, vagy nem, de a folyomat először mindig belőlünk indul ki.

Mi lehet a megoldás? Többször is megkaptam már, ne csak a pofám járjon, mondjam el azt is, hogyan képzelem a negatív folyamatok megváltoztatását? Ebben az esetben azonban csak tanácsot tudnék adni: járjatok nyitott szemmel! Bizonyosodjatok meg az agyatokat ért ingerek valóságtartalmáról és ne ítéljetek azonnal! Nem kell mindent csont nélkül lenyelni! Emberek vagyunk, képesek a gondolkodásra. Ha valóban érdekelnek a tények, utánuk lehet járni. Az alapos megfontolás és kutatómunka nélküli véleménnyilvánítás, a számunkra jobban csengő információ azonnali magunká tétele és terjesztése viszont káros, végül pedig mindig visszaüt. Ha máshol nem is, a választásokon, vagy éppen utána egészen biztosan.