Home » Blog » A testületi ülés folytatása
DSC_0482

A testületi ülés folytatása

Kevesen vagyunk (17-en), de azért határozatképesek, ezért nekirugaszkodunk. Pontosan az én programpontjaimnál hagytuk abba, így a mai ülés velem kezdődik.

Végleges formájában hagytunk jóva (illetve csoportosítottunk át) egy 10 ezer eurós keretet, amely Komárom város idegenforgalmának fejlesztését hivatott segíteni. A történet röviden: minden városi lakos, polgári társulás stb. pályázhat maximálisan 2000 euró támogatásra, amennyiben olyan programmal rukkol elő, mely egyértelműen pozitív hatással van a város turizmusára. Az általános érvényű rendeletet, mely alapján pályázni lehet,  ITT találjátok.

Ezután Patus Sándor jött, ő a “temetők üzemeltetési rendjéről az Őrsújfalusi, Kavai, Cserhát és Gadóci városrészekben” témapontot prezentálta.

Jön a sztárprogrampont, Keszegh Béla terjeszti. Röviden: utakat fogunk felújítani. Nem keveset. Nem is oly soká. Persze, ha a testület jóváhagyja. 10 éves futamidőben gondolkozva, kedvező hitelből finanszírozva, 10-12 utcát lehetne felújítani. Az Eötvös utca, a Dunarakpart, a singellőben található Komáromi Kacz utca, de még sok másik rossz állapotban levő szakasz lenne felújítva. Járdákról is szó van, ahol ez lehetséges, és belefér. A hitelt pedig az eddig toldozásra, foltozásra szánt pénzből törlesztenénk. A felújított utcákra 10 év garancia lesz, tehát azokhoz ez idő alatt már nem fog kelleni nyúlni. Országos, és nem helyi közbeszerzésről lesz szó, hiszen a történet nagy horderejű. Még a kamatokat kifizetve is jobban járunk, mintha éves szinten foltoznánk tovább ezeket az igencsak öreg utakat. Itt van egy bővebb indoklás, szlovákul: Dôvodvá správa

Bohumír Kóňa, a pénzügyi osztály feje, elmondja, hogy néhány aggódó vélemény ellenére szó sincs generációk eladósításáról, hiszen a város etéren nagyon jó mutatókkal rendelkezik, bőven hitelképes, és nem okoz majd gondot ennek a hitelnek a törlesztése sem. (Itt megjegyezném, még egyszer, hogy azt az összeget mindenképpen elköltjük foltozásra, évente. Így viszont egy komplexebb, és sokkal okosabb megoldással élhetünk, aminek nagyon sok komáromi örülhet majd.) Kóňa elegáns megoldásnak nevezi a dolgot.

A vitába 11 képviselő száll be.

Glič kezdi, és nem tetszik neki az ötlet. Szerinte inkább a strandra kellene sok pénzt költeni, engem is elővesz ezzel kapcsolatban. Aztán arról beszél, hogy szerinte ez pont ugyanaz a helyzet, mint a KomVaknál volt.

Benyó nem húzna párhuzamot a KomVak, a strand, és az úthálózat között.

Varga Tamás – Mennyi az a maximális összeg, amennyit még a város felvehet? Aztán a szavazás technikájáról, meg pár apróságról kérdezősködik.

Rajkó változtatást szeretne javasolni az utcák fontossági sorrendjében, és a Templom utca helyett négy kisebb utcát javasolt.

Less csupán azt kérdezi, hogy miért nem csináltuk már meg hamarabb ezt a manővert? Az előző vezetőség miért nem élt ezzel a lehetőséggel?

Batta György is támogatja az ügyet.

Bende is támogatja a koncepciót, de elvárta volna, hogy ha a hivatal egy konkrét példát is behozott volna, hogy ez máshol hogyan is ment végbe. Továbbá ha netán elfogy a pénz, ki dönti el, hogy a listán található utcák közül melyik nem lesz felújítva?

Keszegh Margit is támogatólag szólal fel, kisebb módosításokat viszont szeretne.

Gajdáč jön. Egyértelműen támogatja a dolgot. Ugyanakkor szeretné, ha már hitelt veszünk fel, maradna legalább 2 millió rezerva ezügyben is. Ő azt mondja, hogy eddig azért nem éltek ezzel, mert ez a legegyszerűbb megoldás, és nem akarták kimeríteni a hitelkeretet. Többször is elmondta, hogy örül, hogy a városnak jók a gazdasági mutatói. Gajdáč aztán ezt mondta: “A járdák nekem fontosabbak, mint az utak”. Nekem erről valami eszembe jutott, de hagyjuk a múltat.

Horváth Attila jön. Szerinte ki kellene mennünk az emberek közé, és megkérdezni tőlük, hogy mennyire elégedettek a munkánkkal? Szerinte alapvető követelmény az utak jó állapota. Ő is támogatni fogja a beadványt.

Én is felszólaltam: “Néhány képviselőtársam feldobott pár magas labdát, amire a magam pimasz módján tudnék is reagálni, de nem ez a cél. Soós Tibor barátom amúgyis azt a tanácsot adta nekem, hogy legyek nagylelkű.
Nem végeztem hivatalos közvéleménykutatást, de az a sejtésem, hogy 10 emberből 9 biztosan azt szeretné, ha felújítanánk végre az utakat. Sőt, ez alapkövetelmény részükről, akármikor beszélgetek velük erről.
A megoldást jónak tartom, a folyamatát pontosan értem, és szerintem is már korábban kellett volna intézni, de most megint lehetősegünk van rá, amivel élni kellene.
Tehát a polgárok felújításokat akarnak, és ennél jobb megoldással eddig még senki nem jött elő, szóval én biztosan támogatom. Lehet, hogy hitelről van szó, de az emberek otthon is így csinálják: ha nincs elég pénz a ház felújítására, de a probléma égető, akkor jobb esetben hitelhez folyamodnak, ezzel megelőzvén, hogy még nagyobb bajok történjenek.
Meg lettem szólítva turizmus szempontjából: nos, én nem szeretném, ha a turisták továbbra is arról beszélnének, hogy rettenetesek az utaink, és bár igaz, hogy az idegenforgalmi bizottság elnöke én vagyok, de nekem a városom lakosai továbbra is fontosabbak, mint a turisták. Persze, a strand is egy fontos komponens, de a kettő közül az utak és járdák felújítása nagyobb prioritást élvez nálam.
Rádásul továbbra is úgy gondolom, hogy a városi fürdőt külső pénzek segítségével kell felújítani, ahogy azt nagyon sok más helyen is tették. Ha pedig a jövőben lesz pályázat, amit utakra lehet költeni, szerintem lesz még bőven mit felújítani. Egyszóval, hajrá.

Végül kisebb módosításokkal elfogadtuk a szándéknyilatkozatot, tehát hamarosan, ha minden jól alakul, elindulhat az utak masszív felújítása. Csak Knirs Imre tartózkodott, mindenki más támogatta.

Szabó Ingrid jön a “Beszámoló Komárom Város GSzFP-ban végzett módosításokról” programponttal.

Ezután Tóth Alexander, a városi rendőrség főparancsnok-helyettese kap szót. “Beszámoló a városi rendőrség eredményeiről a 2015-ös évben”. Beszámolóját elfogadtuk.

Bajkai János jön a “Kérvények és javaslatok oktatási, művelődési és ifjúsági ügyekben”.

Jöhet a Pro Urbe díj. A Komáromi Függetlenek Csoportjának javaslatára idén MUDr. Viola Pál és a Dunamenti múzeum kapja a díjakat, a testület támogatásával.

Ezután díszpolgárt is választottunk. Ez alapján Komárom eddigi egyetlen olimpiai bajnoka, Gergely István kapott díszpolgári “rangot”. Őt Andruskó Imre javasolta.

Ezután Kóňa Bohumír jön a “Kérvények és javaslatok pénzügyekben” programponttal.

Jönnek a lakásügyek, Németh Ivett terjesztésében.

Aztán ő folytatja a vagyonjogi ügyekkel. A belvárosi teraszokat rendező új határozatot Keszegh Béla javaslatára egyelőre levontuk, hiszen további konzultációk lesznek a vendéglátósokkal, és szeretnénk nekik időt adni a felkészülésre, hiszen eddig nem fizettek semmilyen adót a teraszok után.

Mivel csak 17-en vagyunk, a testület Glič javaslatára levonta az összes olyan anyagot, ahol 3/5-ödös többség kell az eladás jóváhagyásához. Szóval ezek majd visszajönnek legközelebb.

A kettes bástya egy részét kiadtuk sportolóknak, ezzel pedig rendeződhet majd az ott tartózkodó hajléktalanok ügye, hiszen az új bérlő rendet fog tenni, és felügyeli majd a területet.

Porondon volt még néhány lakossági petíció, az egyik a szokásos téma: az egyesen meg a kettesen fellelhető alkalmazkodni képtelen polgárok ügye. Tényleg jó lenne, ha a városvezetés megoldást találna.

Jön az egyéb. Én is bejelentkezek tolmácsolni néhány lakossági panaszt. A Kassa utcán végighaladó buszokról, melyek az ott lakókat zavarják, és az ott található panelház másik oldalán található területen uralkodó áldatlan parkolási állapotokról, a gyermekjátékok majdnem teljes hiányáról.

Keszegh Margit sürgeti a Munka utcai alapiskola mellett működő speciális iskola előtti sártenger felszámolását. Ez egy régi téma, már én is behoztam tavaly, de még mindig várunk a megoldásra.

A hivatal részéről az a válasz érkezett, hogy természetesen tudnak erről, és készül a projekt a megoldásra. Keszegh Béla elmondja, akár már őszre elkészülhetnek a munkálatok.