Home » Blog » A 26. testületi ülés folytatása
DSC_0482

A 26. testületi ülés folytatása

Az ülést egyelőre 16-an kezdjük el, sokan csak később érkeznek. A mai napon nem lesz annyi érdekesség, ezért csak azt vesézem majd bővebben, ahol nagyobb vita alakult ki. Az elmúlt hét nem megtárgyalt programpontjaival folytatjuk, ezek pedig a vagyonjogi ügyek

Ezután a lakásügyek jöttek. Nem volt sok.

Miután ezeket gyorsan leszavaztuk, a főellenőr tartott beszámolót az elvégzett munkájáról. Illetve tartott volna, ha itt lett volna, de sajnos más elfoglaltsága miatt ma nem tudott jelen lenni.

A pénzügyekkel folytattuk. Volt egy kis tilitoli a költségvetésben, de ennyi.

Szünet után Nagy Tamás, a Comorra Servis igazgatója jön azon javaslatával, hogy a parkolásból befolyó pénzeket mire költsük? Megtudtuk tőle, hogy az sms-es parkolás bevezetésének első napján 14-en váltottak virtuális jegyet. Ennek lényege, hogy mostantól kb. 72 ezer euró extra pénz jut majd az utaink karbantartására.

Ezután Szabó Ingrid beszél a megkezdett és előkészített beruházásokról.

Ezután jött a “javaslat pénzügyi támogatások elfogadására természet-és egészségvédelem céljára” programpont. Anyag itt és itt.

Ezután jön Fekete Tamás és a közvilágítás modernizációja. A hivatalvezető a szándékot szeretné megszavaztatni a testülettel. Klasszikus helyzet: hitelből finanszíroznánk, viszont a törlesztőrészleteket az új technológiával működő LED lámpákkal “megspórolnánk” és abból fedeznénk. Ráadásul a modernizáció után kevesebbe fog kerülni a karbantartás is, tehát itt is tudunk takarékoskodni. Komáromban azonban nem csak lámpatesteket fog cserélni, hanem modernizálná az összes kapcsolódó dolgot: oszlopok, kábelek, stb.

Többen is megfogalmazták aggodalmaikat, néhányan belekötöttek a számokba, de a szándék átment, így ez a folyamat is beindulhat.

Elérkeztünk a nap fénypontjához, a Feszty Zsolt által visszahozott és nagy vitákat generáló tárgyalási rendhez. Ez első sorban arról szól, hogy limitálva lenne a képviselők felszólalási ideje, de egy sor más szabályt tartalmaz, mely a testületi tárgyalást tenné rugalmassá, valamint reményeink szerint lerövidítené az itt eltöltött időt.  Biztosan nagy vita lesz, lássuk, mennyien ugornak be a ringbe. Hm. Tizen. Ahogy látom, néhány kivétellel a téma ellenzői.

Szabó Béla érdekesnek tartja, hogy visszakerült egy már leszavazott javaslat. Továbbá több gondja is van az anyaggal, de főleg az időkorlát. Módosító javaslatai is vannak. Szerinte az alapjavaslat korlátozza a képviselőket a véleménnyilvánításban.

Bastrnák Tibor szerint nem azért tartanak sokáig az ülések, mert a képviselők sokáig beszélnek. Szerinte azért van ez így, mert a hivatal sorozatosan rosszul készíti elő az anyagokat. Erre pedig nem kínál megoldást Feszty javaslata, sőt, szerinte ettől a javaslattól nem lesz jobb minőségű a munka.

Andruskó Szabó Béla szavaival ért egyet, aztán módosító javaslatokat tesz ő is. Konkrétan négyet. Nagyjából ugyanazokat, amiket már a múltkor is. Az egyik, hogy az egyéb programpontban ne lehessen olyan dolgokat terjeszteni, melyeknek költségvetési vonzata van. Aztán azt sem szeretné, hogy ha egy képviselőnek legkésőbb három órával a testületi ülés előtt kell beadni a programmódosítási javaslatot. Ugye, Andruskóék előszeretettel módosítgatják a programot a testületi ülés elején, talán ezért is nem szeretné. Aztán azt szeretné, ha nem 5, hanem 10 perc ideje lenne egy képviselőnek a felszólalásra.

Hortai Éva szónokol, természetesen az új tárgyalási rend ellen. Nem is vesézném ezt bővebben.

Konštantin Glič is az ellenzők táborához csatlakozott, egy csomó általa vélt problémát sorol. Ő is módosító javaslatot ad.

Az eddigi felszólalók szépen lassan kiherélnék az alap javaslatot. Legalábbis ezen munkálkodnak. Joguk van hozzá, majd a többség dönt az ötleteikről.

Ipóth Szilárd azt szeretné, ha nem 5, hanem 10 perc lenne a képviselők felszólalására. Mással nagyon nincs gondja.

Gajdáč képviselő azt mondja, hogyha az előzőleg beterjesztett módosító javaslatok átmennek, akkor megszavazza az egész anyagot is. Anélkül nem. És még hozzápakol 2 további módosítást.

Közben megjegyezném, egy nem mindennapi mondattal, mi történik itt. Természetesen az én véleményem következik: a “trafená husok gágáznak” ezerrel. Bocsánat a fogalmazásért.

Varga Tamás azt szeretné, ha a lakosok minden ülésen kapnának 30 percet, amikor elmondhatják a testület előtt a problémáikat. Ez szerintem is jó ötlet, abszolúte támogatható.

Benyó Zoltán következik. Azzal egyet tud érteni, hogy a testületi, bizottsági anyagokat a hivatal jobban készítse el. Ugyanakkor ő nem ért egyet azzal, hogy a javaslat törvénytelen lenne, vagy hogy megnyírbálná a képviselők jogait, ezzel nem is akar foglalkozni. Szerinte a javaslat javulást hozhat, és ezért ő támogatni is fogja. Ő azt sem tudja elfogadni, hogy 10 perc legyen a felszólalási idő, mert akkor az egész történet értelmetlen. Viszont kompromisszumként azt ajánlja, hogy módosítsuk a javaslatot úgy, hogy az 5 perc letelte után a képviselőnek még lesz egy perc arra, hogy befejezze mondanivalóját.

 Vetter Jánoshoz, az egyik ötletgazdához érkeztünk. Nem szeretné elmondani ugyanazt, amit már egyszer elmondott, csupán néhány apróságban frissíti fel a jelenlevők memóriáját. Ahogy mondja, a rend pl. Keszegh Bélára is vonatkozni fog, aki szintén olykor sokat beszél. Tehát ez nem valaki ellen van, hanem értünk, a munkánkért. Szerinte 5 perc bőven elég ahhoz, hogy mindenki elmondhassa a véleményét.

Keszegh Béla az utolsó felszólaló. Azt mondja, veszi a lapot, és mint sokat beszélő ember támogatja a javaslatot. Aztán az elmúlt időszakból hozott statisztikát. Andruskó Imre, Szabó Béla és Hortai Éva toronymagasan a legfőbb szószónokok, Keszegh Béla mellett. A többiek hozzájuk képest eltörpülnek. Ennek ellenére Keszegh elfogadhatónak tartja az új szabályt. Természetesen, miközben Keszegh beszél, már öten (Szabó, Gajdáč, Andruskó, Bastrnák és Hortai Éva) be is jelentkeztek tárgyi hozzászólásra. Végül Feszty is bejelentkezik hatodiknak. Aztán hetediknek Keszegh Margit is.

Mindenki elmondta, amit akart, kezdődhet a szavazás. Először jönnek a módosítók. Több, mint 10 van.

Végül a teljes anyagot megszavaztuk, apróbb módosításokkal. A lényeg, mostantól a képviselő felszólalási ideje 5 plusz 1 perc. Meglátjuk, hogy fog működni.

15045243_10211051316862934_471143812_o

Jön az egyéb programpont, öten jelentkeztek be… aztán még páran. Ami érdekes, hogy Keszegh Béla beterjeszti újra azt az anyagot, mely felkéri a város főellenőrét, hogy világítsa át a KOMVak egyes ügyeit. Az alpolgármester úr megint darázsfészekbe nyúlt, nyolcan is bejelentkeztek a vitába. Fogalmazhatok úgy is, hogy heves ellenállásba ütközik. Eddig még csak ellene szólaltak fel. Aztán persze elérték, hogy ismét levonják az anyagot. De vajon miért nem tartják jó ötletnek a KOMVak átvilágítását? Hm…

A végére már kocsmai hangulat lett, a legidegesítőbb képviselő jól fel is húzott, de próbáltam moderálni magam. Ennyi volt. Jó éjszakát!